Kevin Feige, a Marvel filmes univerzumának szuperproducere, akit a Disney mostanra teljesen jogosan kezel aranytojást tojó tyúkként, egy interjúban szólt néhány szót arról, mit tartogat számunkra a jövő szuperhősfronton.

Túl sokat mondjuk még mindig nem tudunk a jövőre érkező filmekről, de a szereposztás tekintetében előkerült egy nagyon érdekes téma. Feige ugyanis elmondta, hogy már régóta szeretnék beszervezni Keanu Reevest, de eddig nem találtak neki megfelelő karaktert. A dolog ráadásul nem csak a vezetőségi értekezleteken merült fel, hiszen többször le is ültek beszélgetni a színésszel, épp csak eddig a pontig még nem adódott olyan szerep, amivel el tudták volna csábítani.

A helyzet egyébként ugyanez volt Jake Gyllenhaal esetében is. Őt is több ízben keresték meg, mire végül a hamarosan érkező Pókember: Idegenben című moziban megtalálták neki Mysterio szerepét.

Keanuról egészen pontosan ezt nyilatkozta a producer:

Szinte minden filmünkkel kapcsolatban beszélünk vele. Nem tudom, fog-e csatlakozni és ha igen, mikor, de az biztos, hogy nagyon azon vagyunk, hogy kitaláljunk neki valamit.

Ez mindenképpen jó hír a színész rajongóinak, akik manapság egyre többen vannak. A John Wick-sorozat miatt Reeves a reneszánszát éli, arról nem is beszélve, hogy konkrétan tele van azzal az internet, milyen jó arc a magánéletében is.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés