Most nem azért mondom, hogy a Krušovice elég mennyire finom sör, mert kaptunk tőlük bérletet a Fishingre, hanem azért, mert azon kevés sörök egyike, amit képes vagyok élvezettel fogyasztani, ha nincs a közelben bor... és mert kaptunk tőlük bérletet a Fishingre. Az ajándék az én farzsebemben kötött ki és mivel még úgysem buliztam arrafelé, gyorsan riasztottam Misi és Nándi haveromat, hogy lenne némi felforgatnivaló Pécs mellett. Nem kellett túlragozni az invitációt; gyorsan foglaltunk egy faházat egy nem túl közel lévő kempingben, kocsiba vágtuk magunkat, aztán uzsgyineki.

A szállás jó 15 kilométerre van a fesztiváltól, a leleményes taxisok pedig ezen a távon a pofátlanság határát horzsoló hatezer forintért szállítmányozzák az alkoholban pácolt bulizni vágyókat. Még szerencse, hogy csak kulturáltan fogyasztunk, mert így Misi is képes koherens érvelésre; sikerül meggyőznie a szomszédos faház előtt pocoló családapát, hogy pattintson el minket a bejáratig háromezeré’. Mivel a gyerekek éppen a medence partján hisztizik ki anyutól a harmadik pálcikás jégkrémet, már veszi is a slusszkulcsot, mi pedig bepréseljük magunkat a szürke Toyotába a gyerekülés mellé.

Indulandusz

Voltam már néhány feszten és komolyan mondom, hogy a helyszínt tekintve a Fishinget csak a legjobbak között lehet emlegetni. Persze, a Szigeten milliókból összehozzák a csodaország-hangulatot, a Soundon pedig ott van a Balaton, de csak Orfűn kerülhet a nagyszínpad egy völgyecske aljába, a nótaszínpad pedig egy domb tetejére. Amikor a völgyet megtöltik az emberek és egyszerre szakad ki néhány ezer torokból a "ria-ria" – mert hogy ekkor még vastagon futballázban ég az ország - és a hangorkán oda-vissza gurulgat a domboldalon, vagy amikor az "érikaszőlő" közben elénk tárul a holdfényben fürdőző Orfűi-tó látképe, tudjuk, hogy jó helyen vagyunk.

A zenei program a kisebb színpadokra telepedő undergroundtól és a nemtomhányadik utolsó utáni búcsúkoncertjét elnyomó Kispáltól eltekintve ugyanaz, mint bármelyik másik össznépi vígasságon. Ez mondjuk pont engem igazából nem is érdekel. Ha a színpadon nem egy vérrel összekent arcú faszi hörög halottmetált, vagy nem egy unottfejű here nyomat konstans, egész este változatlan ritmusban dübörgő basszust a dobhártyámba, akkor tényleg bármilyen zenére jól tudom érezni magam. Egyébként is, van Szabó Balázs bandája, őket meg kifejezettem csípem, mert zenét csinálnak, péntek estére pedig befut a Halott pénz, ami úgy húzza be az összes jó csajt Pécsről, mintha egy gigantikus zombihordának lőtték volna fel a piros jelzőfényt.

Na, itt a lényeg: a Fishing csajfelhozatala inkább bölcsészkaros-tarisznyás, mint picsagatyás-csöcskidobós, ami nekem nem annyira fekszik, ellenben Nándi haverom nagyon elemében érzi magát. Ő már első nap eltűnik egy angol-magyar szakos torzonborz, de kedves arcú lánykával, és majd csak másnap délelőtt hív minket azzal az "én szexeltem tegnap este és veletek mizu?"-féle idióta vihogással a hangjában, amiből azonnal tudjuk, hogy a srácot elvesztettük a következő két napra.

Péntek este már csak ketten járjuk a bugit Misivel, amikor a havernak eszébe jut, hogy van ám neki egy ismerőse, akivel még a Tinderen gabalyodtak össze, és aki jelenleg szintén itt csapatja néhány egyedülálló barátnőjével együtt. Hülyevagytefiú?! – teszem fel a költői kérdést, majd figyelmeztetem, hogy ha nem ír harminc másodpercen belül egy sziát a kislánynak, barátságos parasztlengővel fogom illetni a szája szélét. Erre szerencsére nincs szükség, hiszen a fél percbe még simán belefér a lánytól (nevezzük mondjuk Mártinak) érkező hellóka is.

Gyorsan túlesünk a szokásos fesztivál-diskurzuson (Hol vagytok? Itt. Hol? A színpad mellett. Melyik színpad? A nagy. Merre? Jobbra. Szemből? Ja, úgy balra. stb.), aztán már rongyolunk is a kialkudott helyre.

Miután Misi megmutatja, kit kellene megtalálni a tömegben (szőke, rövid göndör hajú, igéző kék szemű csaj), én szúrom ki először Mártit, aki egy hat lányból és egy kopasz, szolidan gyúrós külsejű fasziból álló társaság közepén állva forgatja a fejét Misi után kémlelve. Sziasztok! – lépek oda mosolyogva a lányokhoz, a csajok viszont annyit sem mondanak, hogy ki a faszom méltóztatok én lenni, hogy köszöngetek itt boldog-boldogtalannak. Ehelyett kivernek egy olyan grimaszt, amit akkor szokás előadni, ha a pázsitra szarik a szomszéd félhülye csivavája, aztán elfordulnak.

Igen, a hátukat mutatják, amihez most gyorsan hozzá is teszem, hogy nem először fordul elő velem ilyesmi. Ezt a mutatványt eddig olyan csajoktól láttam, akik a szebb élet reményében pornósztárnak öltözve mennek neki a péntek éjszakának, ezért az egész estéjük azzal telik, hogy a nem kedvükre való próbálkozókat küldözgetik melegebb éghajlatra. Tőlük ezt az ember duzzogva zsebre teszi – esetleg vágja, mi van, és nekifut még egyszer -, de itt és most ezek a csajok nagyon nem néznek ki annyira jól, hogy ezt a játékot játszhassák. Hótátlagos, fintorgó hercegnőcskékről beszélek, akik egyéb kvalitásaik okán simán lehetnek akár a világ legjobb női, de ezekből a kvalitásokból nekünk nem mutattak mást, csak a hátuk közepét, mindezt úgy, hogy legjobb tudomásunk szerint ők is ismerkedni jöttek. A döbbenettől szinte sóbálvánnyá dermedek, az ajkaimra fagyott köszönéssel és a hülye mosolyommal a pofámon.

Misit meglátva Márti azért veszi a lapot és bemutatkozik nekünk, aztán ő is visszahúzódik a csigaházába. Nem arról van szó, hogy nem szeretek küzdeni a lányok figyelméért, de egy olyan társaságba keveredve, ahol még a visszaköszönést is kispórolják a kommunikációból, ráadásul úgy néznek rám, mintha most kászálódtam volna ki a saját hányásomból, nem igazán érzem a motivációt. Aztán - mintha nem lenne már így is elég gáz a helyzet - a light-gyúrós kopasz ránk mutat és felteszi a shakespeare-i kérdést: Ez most mi?

Mi lenne? Tárogatógép, te agyatlan – gondolom, de nem mondom ki, helyette intek Misinek, hogy kövessen, és elköszönök a remek társaságtól. Mit tagadjam, felbasztam magam, nem is kicsit. Azzal semmi baj nincs, ha nem találkozik a fizikai megjelenésem a lányok igényeivel (főleg, ha az említett lányokat sem szimpatikusnak sem vonzónak nem mondanám), de ez a szitu olyan volt, mintha belegyalogoltunk volna egy zárótűzbe, és erre a Fishingen nagyon nem voltunk felkészülve.

Dohogunk kicsit, de szerencsére a közelben éppen felálló Belga helyre teszi a dolgokat. Elüvöltözzük az Egy-két-há-t, kicsit még lötyögünk itt-ott, majd hazafelé vesszük az irányt.

Másnap egy food truck mellett várom a pulled porkos szendvicsemet, amikor észreveszem, hogy valakik bámulnak. Tőlem balra ott ücsörög az útpadkán Márti három barinőjével együtt, akik közül kettő tegnap este még egy darab kulának nézett, de most úgy bámulnak vigyorogva, mintha éppen összeveszni készülnének azon, melyikük vegyen először torokra egy közeli bokorban. Hja, voltam már lekoptatva, nem is egyszer, szóval az ilyen pillanatokat meg tudom becsülni, elhiheted. Felhívom az éppen pizzáért kilépő Misit, hogy majd kanyarodjon erre, ha magához vette a szénhidrátot, mert helyzet van.

És a csajok csak hesszelnek, mint a lukinyúl. Ekkor esik le, hogy a jelek szerint a kislányoknak semmi bajuk nem volt a megjelenésünkkel tegnap este, épp csak valami gyökeresen elbaszott beidegződés azt diktálta nekik, hogy a köszönéssel támadó srácokat első körben el kell hajtani, mert az úgy illik. És itt van a nagyon nagy baj, kedves flegma hercegnőcskék. Mert az ilyen bunkó viselkedés miatt még akkor is lemondanak rólatok a férfiak, ha úgy néztek ki, mint Jennifer Lopez a Photoshop-kezelés után.

Kisvártatva befut Misi, megkapom a szenyómat, odaköszönünk, mert annyira azért mégsem vagyunk sültparasztok, aztán irány az egyenes. Nem telik el egy perc és Misi üzenetet kap Mártitól, melyben arról érdeklődik, hogy merre vagyunk, mit csinálunk, mik a terveink ma estére és hogy ugye nem ijesztettek meg minket tegnap este. Mivel a díszes társaság tegnap óta sem lett szimpatikusabb és mivel úgy gondoljuk, hogy az univerzum rajtunk keresztül akar éppen leckét adni egy maroknyi eltévedt báránykának, ezért válaszul udvariasan jó bulizást kívánunk nekik. Alig hisszük el, de Márti még ezután is próbálkozik, így kénytelenek vagyunk még néhányszor jó szórakozást kívánni, mire megszűnik a pittyegés.

És akkor zárásként itt a tanulság:

Remélem, Mártiék is megtanulták a leckét és legközelebb, ha odaköszön nekik két jólnevelt csávó, nem a hátukat mutatják köszönés helyett, hogy a feszt után hazaérve azon morfondírozzanak, mi a bréért nem sikerült már megint összeszedni valami normális faszit.

Mert ha velem vannak is bajok, Misi teljesen normális, ezt garantálhatom.