Bő fél év múlva, szeptember 17-én lesz tizenkét éve, hogy megjelent a GTA V, és lehet, hogy pont a nevezetes napon fog megjelenni a várva várt hatodik rész is.

A Tom’s Guide szerint egy spanyol kiskereskedő oldalán rövid időre feltűnt a GTA VI PS-kiadásának a megjelenési dátuma,

majd a kereskedő egyik képviselője utólag annyit fűzött hozzá a sztorihoz, hogy a PlayStationnel dolgoznak együtt, és a Sony tájékoztatja őket az értékesítési időpontokról.

Persze a fejlesztő Rockstar Games és a kiadó Take-Two Interactive nem reagált a dátummal kapcsolatos kérdésekre, de a korábbi pletykák szerint is esélyes volt az őszi premier, így pedig a szeptemberi megjelenés tényleg reális lehet, főleg, ha figyelembe vesszük minden idők egyik legjobb játékának a közeledő tizenkettedik szülinapját.

És ha már GTA VI:

Egy nap alatt brutális rekordokat döntött a GTA VI tegnap megjelent első előzetese

Olyan számokat hozott az első kedvcsináló, hogy csak nézünk, mint a moziban.

Mutatjuk, mennyire az élet írta a GTA VI előzetesét

És ez természetesen nem mindenkinek tetszik.

A Silent Hill 2-ből már kétmilliónál is több példány kelt el

Ez lehet minden idők leggyorsabban fogyó Silent Hill-játéka.

(Forrás: Tom's Guide)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés