Elnézést, ha speciel neked ezzel nem mondunk semmi újat, de akinek „Korda Gyuri = Reptér”, azok számára van egy izgalmas hírünk.

Mégpedig az, hogy Korda 1976-ban még a reptereknél is érdekesebb dolgokról énekelt: a nőkről, ráadásul úgy, hogy azért ma már különösebb fontolgatás nélkül kötnék őt fel a progresszív feministák az első lámpaoszlopra.

A Reptér negyven évvel a megjelenése után akkora orbitális siker lett, hogy még Magyarországon kívül is elkezdték hallgatni az emberek, de valamiért a Haver, a nőkkel jól vigyázz című száma nem kapott ilyen látványos másodvirágzást. Épp ezért, mi most bátorkodnánk ezt is odapakolni a kirakatba, hiszen ez a dal annyira életigenlő, énekelhető és elbűvölően naiv, hogy simán lehetne akár egy lázadó modern férfihimnusz is belőle.

Tessék, mutatjuk, és előre szólunk: ha még nem ismerted, fokozottan fennáll egy csúnya dallamtapadás veszélye!

A címben szándékosan túloztunk, hiszen nem gondolnánk, hogy Korda Gyurinak bármi szégyenkeznivalója lenne a negyvenhét éves szám miatt, sőt, azt sem gondolnánk, hogy bárkinek bocsánatot kellene kérnie azért, mert évtizedekkel ezelőtt olyasmiket mondott, amit ma már nem illik.

Reméljük, a Black Eyed Peas sem kezd magyarázkodásba!

Most a Black Eyed Peas van cseszegetve egy húszéves dal miatt

Az emberek nem hiszik el, hogy volt képes ilyesmire a népszerű banda.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés