Az elején térjünk vissza egy kicsit a Vega kezdeteihez. A Black-Out után igen nehéz újrakezdeni egy olyan szintű karriert, mint amit te akkor magad mögött hagytál. Éreztél egyáltalán valamiféle késztetést arra, hogy ugyanolyan sikeres légy, mint előtte voltál?

Valójában nem akartam egy másik formációt elkezdeni. A Black-Outnak nyugalmi időszaka volt, vagy leszállóága, ki minek nevezi, de gondoltam, hogy lesz egyszer még felfelé ívelő hulláma is. A nyugalmi időszak miatt jöhetett szóba, hogy belekezdjek valami olyasmibe, ami alapvetően nem is az én ötletem volt. Jávorszky Béla barátom keresett meg, mondván, hogy most úgyis van időm, akkor nem csinálok-e egy szólólemezt. Sokáig rágta a fülemet, másfél éven keresztül nem hoztunk össze semmit. Mutogatta a zenei ötleteit, hogy mit szeretne, hogy szeretne, de egyáltalán nem tetszettek azok az ötletek.

Miért nem?

Mert inkább kicsit Republic-stílusú szerzemények voltak. Instrukciókat adtam neki, hogy milyen műfajokat próbáljunk meg górcső alá venni, és ennek fejében született meg egy olyan dal, amire azt mondtam, hogy ez izgalmas. Ez az Aszfalt és fehér csík volt. Eredetileg Egyedül volt a címe, de utána teljesen átformálódott. Kicsit shadowsos, tarantinós volt, abból változtattuk át. Gondoltam, hogy ha már kicsit ilyen Everlast stílusú lett, az nem baj. De nem volt zenei műfaj-meghatározás, én épp azt kértem, hogy ha népzenei ötlete van, akkor csak bátran hozza elő, rakja össze a blues-zal, a hiphoppal, nekem mindegy. Ez végig meg is maradt a Kowalsky meg a Vega védjegyének, nagyon erősen ötvöződnek a zenei műfajok, akkor is, ha minden számnak van egy jól felismerhető stílusjegye.

Ez a keveredés mostanában egyre durvábban megy nálatok.

Így van, de ez igaz volt az elején is szerintem, csak az élő koncerteken nem jött át annyira, mert egyszerű rockos verzióban adtuk elő a dalokat.

Miért volt neked az a kattanásod, hogy ennyi embert akarsz a színpadra pakolni?

Alapvetően az eredeti verzió szerint így lett volna, csak hát ugye nem lehetett megcsinálni, mert egy ekkora stábbal abban az időben nem tudtunk volna elindulni. A mostani verzió néha mondjuk már sok, bevallom, nem kellene minden hangszernek mindig megszólalnia, de szépen finomítjuk az élő hangzást.

Mondhatjuk, hogy ez most egy teljesen új zenekar a tagcserék után…

Ne felejtsük el, hogy a Kowalsky meg a Vega hangszeres részlege ötször változott fajsúlyosan az indulás óta. Az más kérdés, hogy a legutóbbi team gerince Jimmy volt, akit társként kezeltem, őt bíztam meg azzal, hogy legyen főnöke a hangszeres brigádnak. Ők úgy gondolkodtak, hogy a hagyományos rock vonalat akarják folytatni. Nekik az nem fért bele, hogy ennyire stílusfüggetlen legyen a zene, amit játszanak.

Milyen a viszonyod most velük?

Egyelőre nincs viszonyunk. Kerestem őket korábban, akkor még nem vették fel a telefont, de szerintem ez változni fog, ahogy halad előre az idő. Nem lenne okuk pedig a sértettségre.

Látszik, hogy ezt a kérdést is pozitívan kezeled. Mondjuk nem meglepő, mert nem sok pozitívabb életszemléletű ember létezik az országban. Te honnan tudsz mindig ennyire pozitív maradni, amikor itthon inkább a negativitás a fő irányvonal?

Nyilvánvalóan mindenkire különböző energiák hatnak a Földön, és mindenkit megtalálnak a nehézségek, de van egy nagy fegyvertény, ha az ember rájön: a hangulatát, a kedélyét, az irányultságát és a szemléletét az ember igenis befolyásolni tudja. Nem a körülmények határozzák meg az embert, hanem az, hogyan viseli, hogyan reagálja le a körülmények impulzusait, és ez a legfontosabb szabály ahhoz, hogy meg tudjuk tartani a megfelelő arany középutat.

Mit jelent pontosan számodra az arany középút?

Annak is egy célt kell követnie, nem csak annyiról van szó, hogy „de jó, tudok egy arany középutat tartani, derűsen élek, aztán derűsen halok meg”. Arra, hogy kiegyensúlyozott tudjon maradni az ember, azért van szükség, mert a legfontosabb kérdésre, hogy miért létezik ezen a világon, csak akkor tud választ kapni, ha a fej hűvös tud maradni minden körülmények között.

Neked milyen módszereid vannak a „fej hűvösen tartására”?

Én nem mondtam, hogy nekem mindig megy. Törekszem én magam is rá. Tudom, hogy ha sikerül, ha működik, akkor komolyabb kérdéskörökre is lesz energiám. Hogy ebben mennyire van szerepe a vallási kérdéseknek, vagy a jógának, az megint más kérdés. Én ezt egy járható útnak tartom.

Tudod ajánlani ezt az életszemléletet másnak is, vagy ez csak nálad válik be?

Nyilván ahány ember, annyi szokás, de ez a vezérfonal működhet. Mivel a saját életemben pozitív eredményei vannak, ezért mindenképpen ajánlanám. De nem vagyok olyan fanatikus, hogy azt mondjam, ez a módszer mindenkinek bejön, ha ezt a kapszulát beveszed, akkor látni fogod a valóságot! Elég csak erről beszélgetni, elég megnyilvánítani a szövegekben, elég csak ezt az energiát fenntartani, és láthatóan pozitívan hat az emberekre. Valóban többen nyertek már belőle az életükbe beépíthető módszereket.

A pozitív életszemlélet mennyire tanulható?

Minden tanulható. De a pozitivizmust először is jól el kell tudni választani a szentimentalizmustól, mert könnyen beépül az ember szerkezetébe, az pedig nem nagyon visz előre. Az, hogy szeress mindenkit, béke van, az a félhippi elképzelés bizonyítottan nem életképes. Nagyon fontos, hogy a dialektikából bármikor ki tudjon hátrálni az ember, tehát ha balsors, vagy bármiféle dicsőítés éri, akkor is mérsékelt tudjon maradni.

A gyereknevelésben hogyan tudod mindezt kamatoztatni?

Az egy nagyon sajátos terület. Nekik mondhatsz akármit, jártathatod a szádat, nagyon okosakat mondhatsz, de kifinomult érzékük van, mint ahogy persze felnőtt korban is, csak ők rettentően kiélezettek még, folyamatosan szívják magukba a külső impulzusokat, és pillanatok alatt összerakják a képet. Nem kell hozzá várni tinédzser korig, hogy rájöjjenek apa és anya teljesen mást mutat és mond, mint amilyenek valójában, és elkezdjenek lázadni. Azonnal szembesítenek, ha te azt mondod nekik, hogy „ez a járható út”, és valami ellenkező dolgot teszel. Nem is feltétlenül tudatosan és szemrehányóan. A gyereknevelés maga az élet. Amivel jársz, kelsz, ahogy éled a napodat, azt mind viszontlátod a gyerekeidben.

Te már látod magad bennük?

Igen, és ez egy nagyon érdekes dolog. Alapvetően van egy hozott személyisége az új érkező élőlényeknek, de nem véletlenül egy adott családba születnek. Genetikailag is ott van a srácokban visszamenőleg annak a családnak a mindenféle karmikus hozadéka.

Ők mennyit érzékelnek abból, hogy az apjuk egy rocksztár?

Nekik az a természetes, hogy apa énekel, hogy szöveget ír. Nem különbözöm a szomszéd bácsitól, aki autószalonban autókat ad el. Ők nem érzik a különbséget, szerintük mindenki megy, és teszi a dolgát.

 

Arról meséltél, vagy mesélsz majd nekik, hogy korábban milyen keményebb sztorik történtek az életedben a drogoknak köszönhetően?

Nem nagyon vannak még képben. Amikor fölmerül, el fog jönni az ideje, hogy megbeszéljük, lehet-e hasznos vagy értékes számukra az a tapasztalat, amin átmentem. Most hiába kezdenék bele egy ilyen történetbe, mert nem tudják, mi az az önpusztítás. Teljesen más dolgokat szívnak magukba.

Akkor fogsz erre kitérni, ha rákérdeznek?

Azonnal, amikor az első alkalommal fölmerül a drog-téma. De a vallást is említhetném, ami egyébként sokkal izgalmasabb terület, mert a nagyobbik fiam már hét éves, első osztályos, ő már jár hittanra. Anélkül kell mesélnem a vallásról, hogy káosz teremtődjön már a kezdeteknél. A fiam református tanár kezei alatt van, de ugyanúgy hall a vaisnava teológiáról, vagy a buddhizmusról, a kereszténység gnosztikus irányvonaláról, viszont csak játékosan. Gondold el, ha elkezdeném mélységeiben elmesélni nekik… nem lenne jó. Azt hiszem, hogy a vallásnak, a léleknek ez a játékosabb aspektusa viszont mindenhol ugyanaz.

Az előbb említetted, hogy szerinted akár hasznos is lehet az az önpusztító időszak, amin átestél. Ezt tényleg komolyan gondolod?

Azt azért ne felejtsük el, hogy az én esetemben miért kaptam egyáltalán kedvet hozzá. Számomra a Doors film volt a legmeghatározóbb élmény, amiből azt szűrtem le, hogy a pszichedelikus szerek szedése egy ezoterikus utazás, valamiféle felfedezés lehetőségét rejtik, amelyek engem gyerekkorom óta érdekeltek. Ennek hatására kezdtem el egyáltalán kísérletezni, és ez szó szerint egy kísérleti szakasz volt, amikor azt hittem, hogy itt majd felfedezéseket teszek. Egyébként hozzáteszem, annyi hozadéka volt, hogy ki tudjak szakadni az öncélú látásmódomból. De nem mondhatom, hogy bármi más pozitívuma lett volna, mivel majdnem beletört a fogam.

Sőt, a környezetedben mások nem jártak olyan szerencsésen, min te…

Ebben az időszakban négy barátom fizetett az életével ezért az érzék-kielégítésért. Nagyon rövid ideig tartott, amíg ezt én szellemi utazásnak gondoltam, igen hamar átalakult, ahogy az előbb is mondtam, egyfajta érzék-kielégítéssé, habzsolássá. Kellett két év, amikor azt mondtam, ebből menekülni kell.

Mikor mondhattad először azt, hogy rendben vagy?

Ez mindig úgy történik, hogy tisztulsz, mész előre, pofára esel. Felállsz, azt mondod, most sikerülni fog, de megint pofára esel. Ez egy hosszú folyamat. A két év alatt többször sem tudtam eldönteni, hogy abbahagytam, vagy mégsem. Utána viszont soha többé nem nyúltam a drogokhoz.

Te mit jósolsz? A gyerekeid hogyan fogadják majd, ha elmondod nekik a teljes történetet?

Attól függ, mikor kerül erre sor. Fogalmam sincs, nem tudhatom. Egyet viszont határozottan tudok, hogy ha folyamatos nyíltságot és őszinteséget látnak, akkor semmi baj nem érhet a múltaddal kapcsolatban.

Fotók: Tóth István

Ez valahol a zenében is így van. Az őszinteség sokkal gyorsabban kifizetődik, mint a műmájerkedés.

Nézd, máshoz nincs közöm, és nem is akarok függvénye lenni senkinek és semminek. Nem akarok viszonylatokat teremteni a saját dolgom, és más előadók között. Számomra a zene eszköz. Megvolt az időszak, amikor sztár akartam lenni, azért keveredtem erre a területre, de ez a gondolkodásmód tévútra és a teljes egoizmus csapdájába vezetett. Még ma is minden reggel és minden este figyelmeztetem magam arra, hogy eszköz, egy szolgálat az, amit csinálok.

Úgy is néz ki, mintha az lenne. Ezek szerint jól teszed a dolgod.

Eddig működik! Rá tudom venni a saját elmémet, hogy ne akarjon tündökölni, mint egy páva, és ne is akarjon túl szerény lenni, mert feladata van. Ha ezt tudod tartani, akkor meg is van az egyensúly, és nem játszol többé szerepet.

Hogyan tudod mindezt összeegyeztetni a Black-Outtal? Az nagyon más sztori…

Úgy, ahogy mondod. A Black-Out mindig is egy energiatöbblet volt. Nem fért bele nekem már egy évben tíz ilyen buli. Fölmegyek, fölégetem magamban az összes feszültséget. Lángra gyújtom, hadd égjen. Az tényleg rock’n’roll.

Még mindig az?

Ebből a szempontból igen, de többet nem bírnék belőle elviselni, mert akkor fölemésztene. Akkor azt égetné el belőlem, ami másra való, nem arra, hogy a rock’n’roll tüze égesse el. Ennyi viszont hitelesen kiadható még mindig a szívemen keresztül.

A zenekar nem akar többet? Nincsenek ebből problémák?

Nincsenek. Megegyeztünk, ennyi fér bele. De működik, szerintem látják is az emberek, hogy amikor fölmegyünk, akkor ott ég a színpad.

Fankadelivel viszont most megint valami nagyon más projektbe kezdtél bele.

Az első közös dalunk, az Ez a mi mesénk nagyon szépen menetel előre. Most úgy érzem, hogy valakivel sikerült tökéletesen kibontani azt, amit eddig szerettem volna elmondani a dalaimban. Ez életem egyik csodája. Remélem, hogy tavasz végére ki is tudjuk adni a közös lemezt. Lesz egy színházi turnéja valamikor ősszel, akkor finomabb verzióban adjuk elő a dalokat, de lesz jövőre egy fesztivál hangszerelésű verziója is.

Kicsit furcsák vagytok együtt. Te a pozitivitásoddal, Fanka az állandó megmondásával… valahogy nem áll össze a kép.

Az a fiú tele van tűzzel. Hogyha megfelelő fókuszba helyezi az irányultságát, akkor mindent tud, amit tudnia kell. Csak kicsit kevesebb figyelmet kell fordítania a politikára. Ő a tűz, én pedig területet adok neki, hogy égni tudjon.

Nehéz őt irányítani?

Dehogyis! Olyan könnyen írjuk a dalokat, hogy az félelmetes. Ha lemegyek hozzá Kecskemétre, felveszünk 3-4 számot kapásból. Nem dolgoztam még soha senkivel ilyen hatékonysággal. Talán az Ennyi csak született meg egyedül gyorsan. Volt egy zenei alap, amit meghallottam az akkori szerzőtől, fél óra alatt megírtam a szöveget, és fölénekeltem. Ennyi volt.

Ahhoz képest ez az egyik legnagyobb slágeretek…

Ez az, és lehet, hogy nem véletlenül. Ha az ember nem engedi, hogy az egója megfejtse a dolgot, hogy azon gondolkodjon, mit kíván a nép, akkor sikerül adni valami olyat, amit adni érdemes.

A felelősségtudat mennyire játszik szerepet akkor, amikor szöveget írsz?

A felelősség tulajdonképpen a személyiséged, amit nem tudsz megcsalni. Nem lehet egy dal kedvéért öt perc alatt kieszközölni. Csak ezzel a személyiséggel írhatod azt a számot is, amivel aztán majd felelősséget vállalsz kifelé, az emberek irányába, ha akarsz, ha nem. Ezt nem lehet átgondolni, megfontolni. Ez maga az élet.

(Az interjú az Ötkertben készült, köszönjük a segítséget!)