Még át sem vette rendesen a nyár helyét az ősz, de a Lego már most játékba dobta a karácsonyi készletét, melyből a Télapó postáját lehet megépíteni.

Miután elszaladt a nyár, valójában nem a karácsonyi időszak jön, hanem van még egy ősz is. Erről azonban a Lego nem szokott tudomást venni, és már hónapokkal a szép profitot hozó ünnep előtt bejelentik a Télapó köré szerveződő téli városka legújabb darabját, mely a faház után 2024-ben egy hőlégballonnal kiegészített posta lesz.

Ez is olyan készlet, amit azzal az indokkal teszel be a kosaradba, hogy a gyereknek veszed, pedig ez csak részben fedi az igazságot.

Ahogyan a legtöbb hasonló szett, úgy a posta is hátul nyitott épület, melyhez különböző kiegészítők vannak. A ház tetején hőlégballon szállhat le, akad még az elmaradhatatlan karácsonyfa és egy tábla postaládával. Nincs hiány érdekes részletekből sem, az épületen kemence van, tisztes távolságban a forróságtól pedig egy hóember álldogál.

Minifigurákból épp elég van benne, a Télapó mellett és még négy manó van a készletben. 1440-es darabszámával valamivel soványabb ez a postás készlet, mint a 2023-as házikó, de az ára épp úgy 100 euró, tehát itthon 43 ezer forintért lehet megvásárolni az üzletekben.

Ez is érdekelhet:

Elegáns és impresszív a Lego Orient Express

Rajongói ötletből lett csodás készlet a Lego Orient Express.

Természettudományi múzeumot lehet építeni a Lego legfrissebb szettjéből

Vannak benne vicces jelenetek és játék, de ez a háromszáz eurós Lego felnőtteknek szól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve