A széria alkotója legalábbis nagyon szeretné, és volt is már ilyenre példa.

Igaz, ez a példa 1906-ban esett meg, és nem lett túl jó vége. Maurice Leblanc ugyanis írt egy közös történetet, ami nem igazán tetszett Sir Arthur Conan Doyle-nak, így jogilag megakadályozta, hogy Leblanc használhassa a nyomozó nevét. Az író nem esett kétségbe, megváltoztatta a nevet Herlock Sholmesra. George Kay-nek, a Lupin széria atyjának nagyon tetszik ez a kis kerülő, de nem ezért szeretné összeterelni a két zsenit.

Azt mondta, már agyalnak a közösködésen, vannak ötletek, úgyhogy a jövőben egyáltalán nincs kizárva, hogy Sherlock is megjelenik valamilyen módon a Lupinben. Ez azért is érdekes, mert ezek szerint nem ez lesz az utolsó évad (mondjuk ezen aztán tényleg senki sincs meglepődve), másrészről azért, mert nem tudni, melyik Sherlock ugorhat be. Lehet, hogy egy teljesen új, de ha mondjuk Benedict Cumberbatch vagy Johnny Lee Miller karaktere, akkor lenne igazán nagy az öröm.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve