Madonna-nap: A pop nagyasszonya új lemezéről és a dalokhoz, valamint a világhoz fűződő viszonyáról mesél.
Az MDNA lemezeddel nagyon eltérő és határozott üzeneteket közvetítesz…
Úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt állat. Miközben élveztem a filmkészítést – és nagyon büszke is vagyok a filmemre –, borzasztóan szerettem volna már visszatérni a gitáromhoz és a nyers érzelmek egyszerűségéhez. Jól esett, amikor gitároztam, vagy énekeltem. Mintha évek óta nem csináltam volna ilyesmit. Amikor például a Gang Bang énektémáját vettük fel – ami teljes mértékben improvizáció volt -, álltam egy szobában, és üvölteni akartam. Nyilvánvalóan ki kellett adnom magamból valamit. Szóval az új lemez megírásakor egy szabadon engedett vadállatként éreztem magam, és rengeteg érzelmet akartam belevinni.
Tényleg jó érzés lehetett visszatérni a zenéhez a filmezés után, ahol még a rendező sem lehet mindig ura a helyzetnek.
Igen, a filmezés abszolúte közös munka. Ha egy színész aznap rossz hangulatban érkezik a forgatásra, folyamatosan fognod kell a kezét, aztán meg kell próbálnod kihúzni belőle egy jó alakítást. Ha egy díszlettervezőnek migrénje van, magadnak kell felépítened a díszletet. Tulajdonképpen egész nap és minden nap elveszíted a kontrollt, ameddig csak tart a forgatás.
A zenéléssel pedig visszakerülsz a komfort zónádba, ahol a saját sorsodat csak te magad irányítod?
Utálom az „írányítás” szót, mert az emberek állandóan ezzel azonosítanak. Mindenki azt mondja, hogy „ó, te egy irányítás-mániás vagy, imádod kontrollálni a helyzeteket”. De ez nem igaz, mert bármin is dolgozom, azt folyton másokkal teszem. És megbecsülöm az emberek véleményét, szükségem is van rájuk. Nem teljesen az én kezemben van az irányítás.
A mostani lemezen több producerrel dolgoztál. Hogyan döntötted el, hogy kivel fogsz együttműködni? Ott van mondjuk Benny Benassi…
Az őrült olasz, aki alig beszél angolul. Az unokatesója segítségével tudtunk csak beszélgetni. Az első nap azt hittem, hogy kitépem a hajam. De ha új emberekkel munkálkodom, először mindig megpróbálok közös nevezőre jutni velük. William Orbittal is dolgoztam. Mindig valami csoda történik a közös munkák eredményeként. Ő egy megtépázott lélek, és belőlem is ugyanezt tudja kihozni. Egyébként hihetetlenül rendszerezetlen a gondolkodása. Utálni fog ezért, de azt kell mondanom, olyan, mint egy őrült tudós. Amikor elkezdünk dolgozni egy dalon, egyszer csak azt mondja, hogy „Ó istenem, eszembe jutott egy isteni ötlet!”. Kimegyek a mosdóba, visszajövök, és már egy teljesen új dalon dolgozik. Martin Solveig pont az ellentéte, olyan, mint én: extrém módon rendszerezetten, tervszerűen dolgozik. Ugyanazokat a külföldi filmeket imádjuk – többnyire az ’50-es, ’60-as évek francia és olasz mozijait. Mindketten megszállottjai vagyunk Alain Delonnak, innen jött például a Beautiful Killer című dalunk témája is.
A Gang Bang című dalod nagyon összetett.
Az a legnagyobb bosszú-dal. Szerintem nőként nem szólhatsz be csúnyábban egy férfinak, mint ha azt mondod neki, hogy „bitch”. De van benne megbánás és humor is, na meg egy összetört szív.
A Superstar viszont a tökéletes ellentéte…
Pontosan. Arról szól, hogy keresel valakit, akire fel tudsz nézni. Olyan embereket csodálok, mint a Szombat esti láz John Travoltája, Bruce Lee, vagy Abraham Lincoln. Az én fejemben ők szupersztárok.
Visszatérve a kontroll-témakörhöz: Milyen nyomás nehezedik rád azért, mert a világ azt akarja, hogy te irányíts minket?
Azt hiszem, remek vezetői képességeim vannak, de nem hiszem, hogy valaha is úgy fogok tudni irányítani, ahogyan azt az emberek szeretnék. Emberi lény vagyok.
Hogyan tudod megfigyelni a világot, miközben mindenki téged figyel?
Bármikor képes vagyok rá. Személyiségeket figyelek. Emberek beszélgetnek, vitatkoznak, nem értenek egyet. Milliónyi lehetőségem van a megfigyelésre, miközben a gyerekemmel foglalkozom, és akkor is, ha kreatív munkát folytatok másokkal. Vagy amikor próbálok, vagy amikor figyelem, hogyan dolgoznak együtt más emberek, vagy amikor a táncosokkal melózok. Tény, hogy nem tudok kimenni az utcára úgy, mintha névtelen lennék, de rengeteg olyan szituáció akad az életemben, amikor megfigyelővé tudok válni.
Érezted már valaha azt, hogy ugyan az évek során sok dalt írtál a személyes utadról, és arról, amit eddig láttál a világból, de még mindig nem tudod mindenre a választ?
Az utazás arról szól, hogy egyre közelebb kerülj a válaszhoz. A fejlődésed maga az út. Megpróbálod megérteni a dolgok természetét. Igyekszel választ találni látszólag megfejthetetlen kérdésekre. Mi az élet értelme? Mi a szerelem és a boldogság lényege? Miért vagyunk itt? Miközben ezekre keresed a választ, rengeteget tanulsz. Többek között azt is, hogyan kell emberi lénynek lenni. Néha csak elég annyi, ha nincs meg az összes válaszod, de tudod, hogy fejlődsz. Ez minden, amiben reménykedhetsz.
Az interjút köszönjük a Universal Music Hungary-nek!
