Mads Mikkelsen élete legnehezebb forgatásának nevezte az Arcticét. 19 nap alatt rögzítették Izlandon, a felvételeken készült fotókat elnézve akadtak azért vidámabb pillanatok is, de az biztos, hogy nem ez volt Mads életének legegyszerűbb melója. Miért is lett volna? A Sarkvidék nagyjából az, ami Leonardo DiCapriónak A visszatérő, még medve is van, ez sem kedves, csak ez jeges és nem barna.

Iszonyúan zavarba ejtő film ez. Tulajdonképpen alig van sztorija, jó, ha 20 sor elhangzik benne, bő másfél órán keresztül csak a jeges szelet hallani, és majdnem érezni is lehet az arcunkon a jelenlétét, és nem csak ettől rettenetesen kényelmetlen nézni ezt az egészet, ráadásul a film nem is segít abban, hogy könnyebb dolgunk legyen a vászon előtt. Egyszerűen ki akar csinálni azzal, hogy tömény szenvedést mutat, mindenféle könnyítés és kibúvó nélkül.

Nézzen ilyet az, akinek két anyja van, mondhatná bárki, de a Sarkvidék mégis működik. Eleve itt van Mads Mikkelsen, aki beszéd nélkül is képes baromi nagyot játszani, néha a tekintete sokkal többet mond, mint bármilyen előre megírt sor, és bár mindent megtesz a túlélésért, néha már tényleg azt kívánod neki, hogy inkább legyen vége.

A sztori egészen vékonyka: a sarkvidéken rekedt egy pilóta, aki próbál valahogy kijutni a jeges nullacsillagos hotelből, de az esélyei elég csekélyek. Egyik nap azonban valami történik, megjelenik egy helikopter, de ahelyett, hogy elvinné, az is lezuhan. A pilótája egy fiatal lány, aki túléli a zuhanást, de szinte öntudatlan állapotban van. A férfi aztán hosszú huzavona után úgy dönt, hogy elindul a lányt vonszolva egy pont felé, ahol talán megmenthetik őket.

Hogy móka és kacagás-e addig az út? Hát még egy Lars Von Trier-film is viccesebb ennél, a Sarkvidék tényleg iszonyú tömény nyomorpornó, kilátástalan, rettenetesen lassú, látszólag eseménytelen film. Olyan, mintha Bear Gryllsnek nagyon, de nagyon szar napja lenne, szerencséje pedig semmi. Ami balul sülhet el, az balul fog elsülni, a távolban sétálgató jegesmaci sem könnyíti meg a helyzetet, ha egyáltalán bárki is könnyűnek érezné a végeláthatatlan jeges tájakon kolbászoló emberek életét.

Igen, a Sarkvidék nehéz film, mégis látni kell. Azért is, mert tele van gyönyörűen fotózott képekkel, amiket nagyvásznon érdemes megbámulni igazán, másrészt Mads Mikkelsen a legjobbját hozza, de persze lehetne mondani, hogy nincs itt semmi látnivaló, őt is, mint DiCapriót bedobták a fagyos mocsokba, aztán semmit sem kellett tennie a kamerák előtt, mint átélni, amiben benne van, de Mikkelsen még ilyen körülmények között sem csak vacog, hanem játszik, méghozzá nagyon jól.

Nincs itt semmi csilli-villi, semmi meglepő, semmi élettől távoli esemény. Talán túlzottan sallangmentes is a Sarkvidék, hogy még valósághűbbnek tűnjön, de működik. Utána óriási öröm kimenni a napfényes tavaszba. És úgy nagy általánosságban is: óriási öröm az élet.