Korábban már beszámoltunk az október elsején esedékes nagyszabású eseményről, a Superalbum Nagykoncertről, melyen hallható lesz élőben a Margaret Island utolsó dala, ami másnap a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik majd.

Törőcsik Kristóf, a zenekar egyik alapító tagja elmondta, hogy a Csend van című dal még a világjárvány idején született, amikor a zenekar tagjai még nyugtalanul várták, hogy mindannyian visszakaphassuk a korábbi életünket. A nóta most, a Superar projekt és a formáció feloszlása kapcsán került újra elő, amikor a banda tagjai úgy érezték, hogy a dalszöveg teljesen új értelmet nyert. Az alkotás véglegesítésében Bródy János is részt vett, aki a zenekar első sikereitől kezdve folyamatosan hozzájárult a munkájukhoz.

Az október 1-jei Superalbum Nagykoncert és a lemez nemcsak a közös zenélésről szól, hanem az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról is. A dalok sorban jelennek meg a nyár folyamán, a teljes repertoár pedig először ezen az estén lesz hallható élőben.

A koncerten a Margaret Island és Superar gyermekkórus mellett fellép a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, Co Lee, Járai Márk, a Kolibri és Mehringer is.

A Budapest Parkban megrendezett eseményre itt vásárolhatod meg a jegyedet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Soroljuk a 21. század tíz legjobb pszichothrillerét

A titokzatos napfogyatkozás, amely az embert és az egész bolygót az őrületbe kergeti – Saros-teszt

„Én ilyen titkosított rendőr vagyok, én nem adhatom meg a nevemet igazából” – mondta a csaló álrendőr

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
71% Igen
18% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni