Pablo Larraín imádja az életrajzi filmeket. Mondjuk ez a műfaj eddig be is jött neki, hiszen a kritikusok által dicsért Jackie és Spencer című alkotásai is az Oscar-jelölésig vitték, igaz, ezt egyik sem tudta végül szoborra váltani.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

A jelek szerint most ismét nekifuthat, ugyanis Maria című filmje a Velencei Filmfesztiválon álló tapsot, és azóta túlnyomórészt pozitív kritikákat kapott, melyek egy dologban egyetértenek: Angelina Jolie hatalmasat alakít a címszereplő görög származású operaénekesnő, Maria Callas szerepében, akinek a Párizsban töltött kései karrierjéről szól a film.

Végre közzétették a Magyarországon, Görögországban és Olaszországban is forgatott film első előzetesét, mely már belebegteti, hogy Jolie ezúttal tényleg rendesen odatette magát.

Hogy indulhasson az Oscaron, a film Amerikában korlátozott moziforgalmazást kap, de decemberben már be is fog kerülni a Netflix kínálatába, így még idén meg tudjuk majd nézni.

Ez is érdekelhet:

Kirobbanóan izgalmas lett a The Last of Us második évadának első előzetese

Jobb lesz felkészülni arra, hogy ez ki fogja tépni a szívünket.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A meccsnézés utáni rendrakást erre az ügyes takarítógépre bíztuk

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

A Hold körüli infrastruktúra egyik alapkövét rakhatja le egy magyar vállalat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Neked mi a tuti tipped a kánikulára?
22% Extra sok folyadék=sör
27% Extra sok folyadék=nem sör
19% Klíma egész nap
32% Ha tehetem, nem mozdulok ki otthonról