Vérlázító sztori jött a New York államban lévő Rochesterből, melynek főszereplője egy nyomozó és egy mentős, akiknek egyébként puszipajtásoknak kellene lenniük, hiszen mindketten szolgálnak és védenek, ugyebár.

Ehhez képest e hét hétfőn a Strong Memorial Hospital egyik kamerája olyasmit rögzített, amit látva emberek ezrei hördültek föl: egy kopasz, civil ruhás nyomozó, a homlokára tolt napszemcsiben berongyolt a kórház sürgősségi osztályának egyik kórtermébe, majd a beteg hordágya mellett ügyködő mentőst felkente a pultra és megbilincselte.

A szitu az előzmények ismeretében sem igazolható, a rendőr ugyanis azért állította elő a mentőst, mert az rányitotta a mentő hátsó ajtaját a szolgálati autójára a beteg hordágyának kivételekor. A történetet csak színesíti, hogy a rendőr az autójával ott állt meg, ahol kizárólag a beérkező mentőautóknak lenne szabad. A Monroe Ambulance nevű mentőszolgálat szóvivője elítélte az intézkedést és megdicsérte kollégáját, amiért az az eset során végig a betegre összpontosított, ami igazából a dolga lenne.

A mentőst természetesen az előállítást követően szabadon engedték, Rochester rendőrkapitánya pedig tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy szigorú vizsgálatot rendeltek el az ügyben, melynek lezárulásáig a harcias nyomozót adminisztratív feladatokra osztották be.

(forrás: Newsweek, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés