„Menj ki a szabadba játszani!” – így szólt az utasítás, a mesterséges intelligencia pedig egészen bizarr módon értelmezte azt.

Sokak szerint az emberiség elérkezett a prompt korszakba, vagyis amikor nem egy adott szakmát kell tudni, elég a mesterséges intelligenciával dolgoztatni, ám a megfelelő végeredményhez nagyon pontosan kell megadni az utasításokat, különben könnyen félremegy a dolog. A képalkotásra tervezett MI, a Midjourney egyik közösségi csatornáján

a „Menj ki játszani!” utasításra a következő képet dobta ki a szoftver a grafikusnak:  

Szóval a „játék” fogalmáról az elsődleges asszociáció a gamerkedés, az „outside” pedig az autópályát jelenti neki. A grafikusok persze viccelődni kezdtek a témával, mondván „ez aztán az információs sztráda”, más pedig készített egy képet a képzeletbeli program másnapjáról, amikor már csak ennyien maradtak:

Az ellenben ijesztő is lehet, hogy – ahogy az már lenni szokott – többen valódinak gondolták a képeket.

A mesterséges intelligenciáról sokat írtunk már, érthetően, mert rengeteg a történés körülötte, gyorsan fejlődik, sok félelem (meg némi remény) övezi. A képalkotó programok kevésbé vannak előtérben, a főszerepet egyelőre a szövegalapú ChatGPT játssza, amivel interjút is készítettünk már.

Ez is érdekelhet:

Émelyítően gusztustalan pizzareklámot készített a mesterséges intelligencia

Legfeljebb Drakulának vagy az amstetteni rémnek jönne meg a kedve a pizzázáshoz.

Álomszerű tengerparti tájakat varázsolt a mesterséges intelligencia

Talán jobb is, hogy nem létezik ennyire szürreális tengerpart.

Ha eddig nem tojtál be az MI-től, most fogsz

Ha valami tényleg félelmetes, az az, amennyit egy év alatt fejlődött a mesterséges intelligencia.

Ez a srác terveztetett a GPT4-gyel egy vállalkozást, amivel kényelmes munkával nagyot kaszálhat

Mi a legjövedelmezőbb vállalkozás ezer dollár befektetéssel és napi egy óra munkával? – kérdezte a startupos srác, a ChatGPT pedig elmondta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában