Hidd el, megéri komolyabb jelszót kitalálni.

Az utóbbi időben komoly téma, de még komolyabb tényező lett a mesterséges intelligencia rohamtempójú fejlődése, ami a szakértők – köztük az interneten félelmetes sebességgel végigsöprő ChatGPT megalkotója – szerint jelentős veszélyt jelent a társadalomra. Persze kétségtelenül szórakoztató a Midjourney-vel rajzoltatni, vagy éppen a ChatGPT-vel, de még inkább a GPT–4-gyel társalogni, ugyanakkor rémisztő is szembesülni az MI fejlődésével.

Techguruk követelik, hogy álljanak le a GPT–4-nél erősebb mesterséges intelligenciák fejlesztésével

Úgy tűnik, komolyan tartanak az emberi intelligenciával versenyképes MI-rendszerek lehetséges veszélyeitől.

Kissé ijesztő például azt látni, milyen hatékonyan tudnak működni a mesterséges intelligencia alapú rendszerek, ha jelszófeltörésről van szó. Ezt tesztelték a Home Security Heroes kiberbiztonsági cég szakértői, amikor egy súlyos adatszivárgásból származó, közel 16 millió jelszót tartalmazó adatbázissal tréningeztek egy gépi tanuló algoritmust, hogy kitalálja, miként adnak jelszót az emberek. Az eredmények pedig azt mutatják, hogy

az MI kevesebb mint egy perc alatt törte fel a jelszavak 51%-át és nagyjából egy óra alatt a kétharmadát. Akadtak azonban olyan kombinációk is, amelyek megfejtéséhez több mint egy hónapra volt szüksége.

A Home Security Heroes adott néhány iránymutatást is ahhoz, hogyan lehetne egy erős, azaz neheze(bbe)n feltörhető jelszót létrehozni. Ajánlásuk szerint akkor járunk a legjobban, ha olyan 15 karakterből álló jelszót alkotunk, ami nagy- és kisbetűt, valamint számokat és speciális karaktereket is tartalmaz.

(Forrás: Tom's hardware, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában