- Miért csak most lesz önálló ested a tévében? Nem indokolta volna már a népszerűséged korábban is ezt?

- Tény, hogy régen a Dumaszínházban nekem volt először önálló estem Dr. Mogács és Mogács közös estje címen, a Rohan(d)ó élet viszont már három éve megy a színházban. Március 14-én lesz az utolsó előadás, így a Comedy Central-premier egy méltó lezárása, búcsúztatása lesz ennek a darabnak.

- Sokkal tovább mentél, mint bárki ebben a szakmában itthon. Van saját bábsorozatod, ott van Dr. Mogács, március 15-én pedig saját ested is jön a Comedyn. Nincs ebből féltékenykedés a szakmán belül?

- Lehet, hogy van, de azt nem mutatják felém. Amúgy sincs konkrétan mire féltékenynek lenni ebben a szakmában, hisz mindenki más, mindenkinek megvan a maga közönsége. Legfeljebb a nézők mennyiségét lehet irigyelni egymástól. Ilyen szempontból persze bennem is van egy természetes féltékenység a népszerűbb kollegákra.

- Most minden egyben van a karrieredben? Vagy hiányzik még valami az életedből?

- Elégedett vagyok az életemmel, hálát adok az Istennek, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Úgy gondolom, hogy ott tartok, ahol tartanom kell. Szinte féltékeny vagyok saját magamra, hogy ilyen szerencsém van. Igazából nem hiányzik semmi, csak ötször annyi néző, de ezt még ki kell érdemelnem.

- Vannak fontosabb és kevésbé fontosabb projektek az életedben? Brandon például lenyomja Dr. Mogácsot?

- Nem nyomja le. De természetesen rangsorolni kell a különböző projekteket. Az önálló estek és a saját filmjeim mindig elsődlegesek, mert azokat teljes mértékben én magam csinálom. Ettől függetlenül minden munkámat próbálom maximálisan elvégezni, 100 százalékosan beletenni magam, de érthetően azok nem állnak olyan közel hozzám, mint amiket teljes mértékben én találok ki.

- A Susogós Mackók igazi klasszikus lett. Nem féltél attól, hogy a szponzorált epizódok ki fogják nyírni a sorozatot?

- De igen, nagyon. Ugyanakkor többen csináljuk, nem egyedül enyém a döntés ezzel kapcsolatban. Van, amikor nehéz választani, hogy legyen-e produkció annak árán, hogy valamit szponzorálunk, vagy ne legyen semmi. Sajnos a médiában pénz nélkül nem lehet megcsinálni semmit, vagy csak ráfizetéssel, (lásd a saját produkcióimat a YouTube-on) így ezt normális határokon belül kénytelenek vagyunk benyelni és kockáztatni. De nem véletlen, hogy a saját projektjeimet csak olyan emberek támogatják, akikkel nem kell kompromisszumot kötnöm. Persze így kevesebb pénz jut magára a produkcióra, de nyugodtabb a lelkiismeretem.

- Ezt mindig szerettem volna tudni: az oké, hogy Sanya Sanya lett, de miért lett Brandon Brandon? Tipikus telepi név?

- Litkai Gergő találta ki ezt a két nevet, és ő is írja az epizódok 95%-át. Ő biztos tud rá valami frappáns választ adni.

- Nem szeretnétek a Mackókkal szintet lépni? Van ez a két karakter annyira népszerű, hogy egy hosszabb lélegzetvételű Susogós-programot is imádjon a nép.

- Ha a kedves szponzor úgy akarja majd, akkor persze. Szerintem mindannyian szívesen benne lennénk egy nagyobb lélegzetvételű Susogós Mackók-projektben.

- Egy régebbi interjúban egyszerre nevezted magad maximalistának és lustának. Változott azóta ez a helyzet?

- Annyiban biztos, hogy most már nem tehetem meg, hogy lusta legyek, pedig szeretnék. Egyszerűen nincs időm rá. Annyi projektet generáltam magamnak, hogy nincs időm lazulni, ha maximalista akarok maradni. Ez persze nem az én erényem, egyszerűen bekerültem a mókuskerékbe, amiből nem lehet kiszállni ”sérülés” nélkül. Azt a maradék időt, amit a semmittevésre szántam eddig, azt most a gyerekkel és a családommal töltöm.

- Hogy juthat egyáltalán el a népszerű humorista státuszig valaki, aki lusta? Nem kell ehhez a szakmához sok meló?

- Most már rengeteg meló kell ahhoz, hogy valaki fennmaradjon a felszínen. Ameddig csak a stand-uppal foglalkoztam, addig voltak időszakok, amikor megírtam az anyagot és mikor kész lett, csak felléptem velük és kész. A köztes időszakban pedig nem volt semmi. Akkor lustálkodhattam. Most már egyre több produkcióban veszek részt és egyre igényesebb vagyok magammal szemben, egyre több időt töltök, mind az alkotási, mind a fellépési résszel egyaránt. A nemtörődömség miatt sok produkció nem tudott kellő mértékben kiforrni, amit sajnálok. A hosszabb pihenőknek ott lett vége, amikor meguntam, hogy folyton egy dolgot csinálok. Innen jöttek újabb és újabb projektek, amik segítségével így utólag nézve abszolút pozitívum, hogy több lábon állok.

- Régebben színészként indultál. Nem hiányzik a klasszikus színészet? Vagy bőven elég az, ami most van?

- Nagyon hiányzik. Viszont nem hiányoznak a rossz rendezők. Jó érzés a magam urának lenni. A Comedy Centralon látható önálló estemben, a Rohan(d)ó élet-ben is több szerepet játszok, ami azért jó, mert mindegyikben valamelyest ki tudom élni magam.

- Majdnem minden figurádban elég szerénytelen vagy. Mennyire tükrözi ez a szerénytelenség Mogács Dánielt civilben?

- Civilben sokkal szerényebb, hatalmas nagy arc vagyok.  Viccet félretéve én nem vagyok Dr. Mogács, mert azt az embert gyűlölöm. Színpadon Mogácsként határozottan mondom el a véleményem, mivel stand-up nem egy szerény műfaj.

- Hányszor kaptad az arcodba értetlenkedő emberektől, hogy arrogáns vagy? Kell ezekkel foglalkozni egyáltalán?

- Mogácsként egyáltalán nem kaptam az arcomba, hogy arrogáns vagyok, inkább csak trollkodó kommentek formájában, de azok is leginkább csak Dr. Mogácsnak szóltak. Általában őt érik ilyen kritikák, amik teljesen jogosak, hisz ő ilyen: egy arrogáns gyökér. De vannak, akik ennél azért tovább látnak...  Sajnos, amikor jól érzem magam a színpadon, akkor többet káromkodom. A magánéletben is sokat káromkodom és e rossz szokásom miatt belefutok céltalan trágárkodásba a színpadon is. Ezt szokták rendszeresen szóvá tenni, de ez ellen küzdök is. Viszont vannak olyan történetek, amiket nem lehet egy a kutya fáját!-tal elmesélni, mert úgy hiteltelen lesz. Régebben ugyan szerettem megbotránkoztatni a közönséget direkt gusztustalan történetekkel, ami szintén érthető, hogy valakinek nem tetszik. Az ember folyamatosan fejlődik és én a tévénézők előtt tanultam, tanulom ezt a szakmát. Ezzel kapcsolatban értek jogos kritikák. Fontos viszont, hogy abban a pillanatban ezt őszintének, nem céltalannak és mindig valamely mondanivalóm kihangsúlyozására próbáltam használni több-kevesebb sikerrel.

- A te stílusod sokkal közelebb áll a klasszikus humoristák stílusához. Inkább a régiekből inspirálódsz, mint az újakból?

- Tudatosan nem inspirálódok senkiből. Mert félő, hogy egy-egy nagy egyéniség olyan nyomot hagy bennem, ami aztán felismerhető lesz az előadásaimban. Mondjuk Hofit nagyon szeretem. Így inkább a régiek munkássága inspirál, akiknek a fellépéseik mögött ott volt az a tudás, ami a színpadi jelenléthez nélkülözhetetlen. Tudták, hogy mozogjanak, hogy beszéljenek, és hogy közvetítsék nem csak verbálisan, de fizikálisan is a gondolataikat.

- Nekem mindig kicsit kívülállónak tűntél a magyar standup-mezőnyből. Te mennyire tekinted magad annak?

- Lehet, hogy kívülállónak tűnhetek, mert én színésznek tartom magam és nem humoristának, bár valószínűleg a színészek humoristának tartanak, a humoristák meg színésznek. Máshogy nyúlok a témákhoz és néha fontosabbnak tartom a tartalmat, mint a poént. Szeretek kísérletezni, feszegetni a határokat, de van úgy, hogy ez nem mindig népszerű és nem nézőbarát; ugyanakkor van, ami élőben sokkal jobban működik, mint a tévé képernyőin keresztül. Gyakran kimozdulok a rögzített mikrofon mögötti pozícióból, hogy eljátsszak valamit, vagy megtörjem a tipikus stand-upos struktúrát.

- Milyen lesz az önálló ested? Betegebb, szabadabb, vágatlanabb, mint bármi, ami eddig volt tévében?

- Igen.

Fotók: Georgij Merjas