McKay rövid úton lett a szatírák hollywoodi királya, pedig a karrierjét igazi zsibbasztó vígjátékokkal kezdte. A világért sem szólnánk le A híres Ron Burgundy legendája, a Tesó-tusa vagy a Pancser Police című alkotásokat, de azért azt is el kell ismerni, hogy A nagy dobás és az Alelnök már egészen más színvonalat képviselnek. Ezeken ugyanis az ember már nem zsigerből, hanem agyból kacag, ráadásul a rendező úgy mutatta be a pénzvilág vagy a nagypolitika stiklijeit, hogy nevetés közben a nézőnek olykor szó szerint ökölbe szorultak a kezei. McKay zseniális tablót készített arról, hogyan vezetett az amerikai bankszektor fösvénysége az egész világot megbénító gazdasági válsághoz, majd azt is sikerült neki bebizonyítania, hogy Dick Cheney arcpirító felemelkedését is lehet érdekesen és izgalmasan tálalni.

Ha úgy vesszük, a Ne nézz fel! is ezt a sort folytatja, csak most úgy nagy általánosságban mindenki megkapja a savat, aki a rendező szerint közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy az emberiség a huszonegyedik században már egyértelműen a saját sírját ássa. A Netflix szentestére időzített filmjének alkotói legalábbis így gondolják... és nagyon dühösek emiatt.

Egy csillagász doktorandusz (Jennifer Lawrence) felfedez egy üstököst, aminek először mindenki nagyon örül, aztán a professzor (Leonardo DiCaprio) elkezd számolgatni. Kiderül, hogy a frissen regisztrált égitest fél év múlva becsapódik a Földbe, és mivel egy tíz kilométeres átmérőjű szikláról van szó, ezt a találkozást úgy nevezik, hogy kihalási esemény. A dolgot az USA elnöke (Meryl Streep) elé viszik, akiről mindent elmond, hogy kabinetfőnökeként elkényeztetett fiát alkalmazza. A szürreál itt kapcsol kettes sebességbe. Hiába a hat hónap múlva bekövetkező katasztrófa bizonyossága, valahogy senki nem kapja fel rá a fejét.

A Ne nézz fel! a laposföldhívőktől kezdve a behízelgő techmogulokon keresztül az üresfejű médiamunkásokig őrjöngve küld el mindenkit a büdös francba. Az elnök csak az időközi választásokkal foglalkozik, az újságírókat kizárólag az elérés érdekli, az istenadta nép meg arra néz, amerre a fejét fordítják. Ahogy halad a cselekmény, McKay egyre mérgesebb, és egy idő után filmje meglehetősen didaktikussá válik, miközben kevesebb hatásvadászattal is nyilvánvaló lett volna, kikről szól a sztori.

A telkóbizniszben nyomuló óriáscég vezérének szerepében Mark Rylance remekel. A csávó első látásra is egy pszichopata, akinek legújabb terméke egy olyan mobiltelefon, mely úgy élősködik a felhasználók lelkén, akár egy kövérre hízott pióca. Amikor fordul a széljárás, és az elnök végre hajlandó foglalkozni az emberiség közelgő kihalásának problémájával, ő közbelép, és mivel a cége pénzeli az egész Fehér Házat, képes leállítani a bolygó utolsó reményét jelentő akciót. Mindezt azért, mert kiderül, hogy az üstökös tele van olyan fémekkel, melyek elengedhetetlenek a chipgyártáshoz, így a csekély sikerrel kecsegtető kitermelésért a Föld egyik leggazdagabb embere képes milliók életét kockáztatni. Mindeközben az evolúcióról, az egyszerű ember kicsinyességéről papol, a néző pedig képtelen szabadulni a gondolattól, hogy talán Mark Zuckerberg, Jeff Bezos vagy Tim Cook számára is pont ennyire lehet csak fontos az emberélet.

Bizony, a Ne nézz fel! egyáltalán nem finomkodik. Az a fajta paródia, ami olykor annak ellenére sem képes lejjebb venni a hangerőn, hogy teljesen világos, mit akar elmesélni. Azt, hogy a modern világ embere egy olyan birka, amit még úgy is tagadásba lehet manipulálni, hogy a közelgő vég ott virít az éjszakai égbolton. DiCapriónak ez az üzenet különösen fontos lehet, a színész ugyanis elkötelezett környezetvédő, jelen állás szerint pedig ott tartunk, hogy a globális felmelegedés akár száz év alatt is lakhatatlan hellyé teheti a Földet. Tudósok százai mondják, nagyjaink azonban csak akkor foglalkoznak vele, amikor úgy érzik, hogy ezzel meg lehet nyerni egy választást, a nép pedig mindeközben a TikTokon meg az Instagramon csüngve tájékozódik egy olyan kérdésben, mely az unokáink számára az életet vagy a halált jelentheti.

McKay szerint akkor sem viselkednénk másként, ha a vég nem évtizedek, hanem hónapok távlatában leselkedne ránk, és ha jobban belegondolunk, ezt tényleg nem lehet nyugodt hangon a néző fülébe suttogni. Itt bizony ordibálni kell, és ez a mozi pont ezt teszi. A filmidő második felében már nagyon merész ecsetvonásokkal festik a karikatúrát, ami sokaknak megfeküdheti a gyomrát, akit azonban nem zavar a harsányság, meg az, hogy készen kapja az üzenetet, veszettül élvezni fogja ezt a helyenként zaklatott, de végig pörgős és látványos szatírát.

A Ne nézz fel! ellentmondást nem tűrő, sodró lendületű trip, amit akár demagógiával is vádolhatnánk, ha nem lenne ennyire éles szemű. A tükör ezúttal kicsit görbébb, mint ahogy megszokhattuk, de mégiscsak tükör, amit pedig megmutat, az egyszerre félelmetesen kétségbeejtő és velőtrázóan röhejes.