Az üzemanyagra megállapított hatósági árat közösen nyírták ki a piac törvényszerűségei és az emberi természet. A piac szerepe nyilván meghatározóbb. Nagyon leegyszerűsítve; nem várhatjuk el egy kereskedőtől, hogy úgy szállítsa Magyarországra a 640 forintos benzint, hogy azért a határnak ezen az oldalán csak 480 forintot adnak neki. Ha én foglalkoznék üzemanyagimporttal, én is inkább megmutatnám a középső ujjamat, mint hogy tovább folytassam a szállítást, minden egyes literen veszteséget realizálva. Ha pedig nincs import, a kínálat is visszaesik.

A másik tényező az emberi természet. Az ársapka eltörléséhez azok a pániktankolók és ügyeskedők is hozzátették a magukét, akik napi háromszor álltak be a sorba, csak mert azt hallották, hogy elfogy a Kárpát-medencében az összes benzin vagy néhány óra múlva drágább lesz, úgyhogy el kell hozni, be kell tárolni az utolsó cseppet is, nehogy valaki más égesse el munkába járás közben.

Nekik ezúton is gratulálok! Akinek ugyanis otthon figyel plusz egy tanknyi benzin az árstop eltörlése után, elégedetten dőlhet hátra, hiszen sikerült neki nagyjából ötezer forintot megspórolnia, amiért

nyilván megérte az elmúlt napokban őrjöngve járni a kutakat, lassítva vagy megakadályozva azoknak a kiszolgálását, akik tényleg azért vásároltak volna üzemanyagot, mert kifogyott az autóból a nafta.

Egészen elképesztő az a benzinpara, ami az utóbbi napokban ment az országban! Aki észrevette már, hogy a délutáni órákban már nem lehet hatósági áras kristálycukrot venni, sejtheti, mi a mögöttes pszichológia. A cukrot is igazi birkák hordják el raklapszám a boltokból, csak mert olcsóbb, mint amennyibe a hatósági ár nélkül kerülne. Ezeknek a vásárlóknak egyébként nincs szükségük annyi cukorra, nem kezdték el hirtelen merőkanállal mérni az édességet a teába, egyszerűen csak úgy forog az agyuk, hogy olcsó, vagyis a népek veszik, vagyis ha ők nem veszik meg most, akkor később már nem lesz. Egy kiló tehát nem elég, kell rögtön hat. Pedig korábban egy kiló három hónapig kiszolgálta a háztartást, na de a logika és az összetett gondolkodás nem egy olyan dolog, amit ezek a népek készségszinten tudnának alkalmazni. Ugyanez volt azoknál is, akik egy nap sokadjára is beálltak a benzinkútnál a sorba.

Pedig közel sem lett volna ennyire súlyos a helyzet, ha mindenki csak akkor és annyi üzemanyagot vett volna, amikor és amennyire éppen szüksége van. De nem! A kereslet elszállt, a nemlétező import miatt a kutak nem tudták (vagy nem is akarták) kiszolgálni a brutális igényeket, így egészen egyszerűen nem maradt más logikus döntés, mint a hatósági ár eltörlése. Épp ideje volt!

Szar lett volna pont karácsony előtt azon filózni, meginduljon-e az ember kocsival vidékre a szülőkhöz, hisz egyáltalán nem biztos, hogy a tankban lötyögő benzin kibírja a visszautat. Na, most tutira lesz benzin. Egyfelől mert újra beindul az import, másfelől pedig azért, mert az említett birkák nem fognak úgy tankolni, mintha nem lenne holnap, akkor és annyi benzint vesznek majd, amikor és amennyire szükségük van. Ez nagyjából meg is oldja a helyzetet.

De van még valami, amiről muszáj beszélni:

és a taxisokkal mi lesz?

Van ugyanis egy olyan munkavállalói, vállalkozói réteg Magyarországon, ami nagyon nincs hozzászokva a piaci környezethez. Rendesen beleégett a retinámba az a jelenet, amikor a budapesti taxisok elkezdtek tüntetni a fővárosban az Uber eltörlése érdekében, melynek során az egyik személyszállító parafenomén fogta magát, és lefeküdt a Deákon az éppen induló járatos busz elé. Ez volt az ő miniblokádja, aminek ott és akkor egy egész busznyi munkából hazafelé tartó utas itta a levét, csak mert az ember úgy gondolta, ez a szabad piaci verseny elleni tiltakozás legmegfelelőbb módja.

A döntéshozók végül szintén lefeküdtek, és páros lábbal rúgták ki az Ubert Magyarországról. Egy olyan rendszert, ami nálunk talán kicsit fejlettebb nyugati országokban vígan működik, igaz, ott valószínűleg több taxis is kénytelen volt megismerni az árverseny fogalmát. Na de a magyar taxisok ennél azért keményebbek.

Szabad piaci verseny? Azmiaz?

Amilyen könnyedséggel az Ubert sikerült elzavarni, legalább annyira nem volt kihívás a személyszállítási tarifákra vonatkozó hatósági árszabás kisírása. Egy újabb lépés a kapitalizmus réme ellen, amivel központilag uniformizálták a díjakat, hogy még véletlenül se érvényesülhessenek a kisebb társaságok, ha esetleg a nagyobbak árai alá kínálva szeretnének utasokat átcsábítani. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke ekkor lett számomra az érdekképviselet – mint fogalom – élő-lélegző megtestesítője. Valami egészen elképesztő, mire képesek a taxisok, élükön ezzel az emberrel! Amikor rosszabbodik a helyzet, a szolgáltatói szegmens legtöbb szereplője kénytelen valamit kitalálni, megszorítani a nadrágszíjat vagy emelni az árakat, az utóbbit úgy, hogy közben ne veszítse el a vevőit, az ügyfelei ne pártoljanak át máshoz, aki esetleg ügyesebb a válságkezelésben, és nem kell hozzányúlnia az árlistához.

A taxisoknál ez hogy működik? A hatósági ár megemelkedik, de úgy, mintha mindez kézi vezérléssel történne, pedig a nevében is benne van, hogy erről nem a taxisok, hanem a hatóság dönt. Az elmúlt években mégsem telnek el hónapok aközött, hogy Metál a tarifák emelésének szükségességéről kezd el beszélni, és hogy ez valóban meg is történik. Aztán jött a kata kinyírása, amit több százezer vállalkozó szopott be nagyon csúnyán, de csodák csodájára, a taxisok akkor is maradhattak a kivételezettek között. Majd a céges autók kizárása az ársapkás üzemanyagot tankolók köréből, de a taxisok akkor is maradhattak.

Ezek már olyan dolgok, amikre azok is felfigyeltek, akik egyébként tojnak arra, mennyiért viszi haza a részeg budapestit a taxi buli után. Hiszen a kata egyik napról a másikra történő kinyírása hirtelen egész seregnyi ételfutárt, művészt, rendezvényszervezőt – sorolhatnám napestig – hozott nagyon nehéz helyzetbe, Metál Zoltán meg közben korrekcióra kérte a Kormányt, hogy a kedvezményes adózás felső határát emeljék még meg egy kicsit, mert szerinte ennek hiányában semmivel sem lesznek könnyebb helyzetben a taxisok, mint eddig.

Igen. Amíg a többi volt katás azon törte a fejét, hogyan éljen meg a kedvezményes adózás kvázi eltörlése után, a kivételezett taxisok már azért lobbiztak, hogy még egy kicsit kevesebbet kelljen befizetniük az államkasszába.

Akkor szaporodtak meg a taxisokkal kapcsolatos mémek, amikor már nem tankolhattak többé a vállalkozások az általuk üzemeltetett autókba hatósági áras üzemanyagot, de Metálék ekkor is a kivételezettek körébe kerültek, mintha ezt a szegmenst egy láthatatlan búra védené a külvilág, a válság, a változó-versengő piac hatásaitól. A közösségi médiában ekkor már elkezdtek felbukkanni a viccek. Volt, aki kiragasztott egy papírt valamelyik orvosi rendelőben arról, hogy az ellátás érkezési sorrendben történik – kivéve a taxisok, ők előre mehetnek –, más meg arról elmélkedett, hogy ha Metál élt volna a múlt század elején, a Titanicon a gyerekek és nők előtt ültették volna mentőcsónakokba a személyfuvarozókat.

Épp ezért féltem a taxisokat most, hogy megszűnt az üzemanyagra vonatkozó ársapka. Nem tudják, milyen az, amikor egy vállalkozónak a bőrén kell viselnie a változó világ gazdasági hatásait. A búra most megrepedt, és beköszönt a külvilág, mely már legalább egy éve tépázza rajtuk kívül az ország összes piaci szereplőjét. A megoldás persze napokon belül meg fog születni. Metál már minden bizonnyal odacsörgött a megfelelő helyekre, hogy tolni kéne egy kicsit felfelé a hatóságilag megszabott személyszállítási tarifán. De miért költsön az elnök úr telefonszámlára, ha a veszélyhelyzet ennél egyszerűbben is elhárítható lenne?

Tankolhassanak a taxisok továbbra is 480 forintért! Bocsánat, legyen inkább 380, hiszen a 480-as literenkénti árral semmivel nem lenne könnyebb a helyzetük, mint eddig.

Most komolyan, az Uber kiebrudalása, a hatósági tarifák kézi vezérelt módosításai és a sorozatos kivételezések után mi értelme lenne eljátszani, hogy nekik is meg kell küzdeniük az egyre mostohább gazdasági helyzet okozta kihívásokkal, ahogyan mindenki másnak ebben az országban?

(Főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet: