Eddig is keringtek mindenféle verziók, de ennyire jót még sosem lehetett látni ebből a szörnyszülöttből.

Azok, akik azt hiszik, hogy a legutóbbi Fantastic Four volt minden idők legrosszabb adaptációja a Marvel képregényfolyamából, biztosan nem ismerik az 1994-es, soha be nem mutatott verziót, amelyet kettő fillérből forgatott le az akkori jogtulajdonos. A mozi története egyébként egészen elképesztő a mai viszonyokhoz képest: 1983-ban a Fantasztikus négyes megfilmesítésének jogait megvette Bernd Eichinger cége, a Neue Constatin. Egy évtized alatt sem sikerült összekalapálniuk egy épkézláb nagyköltségvetésű filmet, a jogok viszont hamarosan visszaszálltak volna a Marvelhez, így lépni kellett. Eichinger ekkor felkérte az alacsony költségvetésű filmek királyát, Roger Cormant, hogy ugyan rittyentsen már valami nézhetőt, hogy dőljön a lé.

1994 januárjában mutatták volna be az egész estés Fantasztikus négyes-mozit, néhány előzetest lehetett is látni itt-ott, de végül sosem mutatták be ezt a csodát. Nem csoda. Az egészből árad a pénzhiány, olyan, mint egy rossz paródia, és mégis pont ezért valahogyan kultikussá is tudott válni ez a verzió. Párszor már előkerült, látható volt már a YouTube-on eddig is, de most nagyon jó verzióban pakolták fel, így a létező legjobb minőségben lehet szörnyülködni azon, hogyan jöhetett össze egy olyan film 1994-ben, ami minden pillanatában úgy néz ki, mintha 1974-es lenne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Megvan a Tankcsapda új gitárosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés