Miután a feloszlott, majd nemrégiben újra összerántott Grinderman-projektben világra eresztette agresszívebb énjét Nick Cave, régi zenekarával, ezúttal és először Mick Harvey alapító tag nélkül is megmutatja, miért is aggatták rá teljesen jogosan az élő legenda kifejezést. A csapat új lemeze ugyanis egy fikarcnyival sem gyengébb az előzőeknél, és még borítója is annyira gyönyörűen megkomponált (Cave és meztelen felesége látható rajta a családi hálószobában), hogy az ember bármikor örömmel veszi le a cédét a polcról.

A Nick Launay produceri bábáskodása alatt felvett (neki köszönhetjük a The Bad Seeds utolsó három lemezét) Push the Sky Away éjszakai, saját magunkba alámerülős lemez lett, sok köze nincs a Dig, Lazarus, Dig!!! tökösségéhez, ami pont öt évvel ezelőtt, a csúcson hagyta abba a The Bad Seeds sztoriját. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármi baj lenne a lemezzel, sőt! A visszafogottabb hangszerelés sokkal bensőségesebbé teszi a gyönyörű dalokat, Cave pedig csak akkor engedi el a gyeplőt, amikor nagyon szükséges (a himnikus Jubilee Street végén).

A rajongók számára valóságos örömünnep a lemez, és bár lehet, hogy nem erre számítottunk, azért gyorsan át tudjuk kalibrálni magunkat esti üzemmódba, hogy alámerüljünk Nick Cave sztorijaiban, a sűrű füstben, egy üveg piával. Klasszikus Bad Seeds, és még Mick Harvey jelenléte sem kellett hozzá.