Az Atari épp visszatérni készül, ezért okulásul előkotortunk öt olyan konzolt, melynek nem igazán jött össze.
Aki képzeletben feláll a mai piacot uraló nagy gyártók több milliós eladásokkal büszkélkedő játékgépei elől és kimerészkedik kicsit az elfeledett konzolok szeméttelepére, meglepő dolgokat találhat a rozsdásodó roncskupacok alatt. A teljesen jogosan kukába dobott kacatok között ugyanis olyan gyöngyszemeket is lehet találni, melyek megjelenésük idején könnyedén licitálták túl a konkurens gépek teljesítményét, vagy elsőként léptek meg olyan dolgokat, amire eltűnésük után még éveket kellett várni.
A videojáték-történelem sokszor igazságtalanul osztja a lapokat. Cikkünkben egyre mélyebbre ásunk az elfeledett gépek temetőjében, miközben annak is a végére járunk, mi lehetett a bukás oka.
Nokia N-Gage
Ami ma már evidencia, vagyis hogy az emberek néha a metrón vagy a rendelőben a telefonjukon lévő játékokkal vészelik át az üresjáratokat, az 2003-ban még korántsem volt ilyen egyértelmű. Csak azért említjük felsorolásunkban a Nokia N-Gage nevű telefon-kézikonzol hibridjét, mert ezzel a finn gyártó példás jövőbelátásról tett tanúbizonyságot.
Ezt leszámítva a masina eltűnése korántsem érthetetlen, hiszen az N-Gage se játékgépnek, se telefonnak nem volt különösebben nagy eresztés. Mivel szűk két óra játékot bírt a beépített akkumulátor, ezért az úton lévő felhasználó szinte el sem merte indítani a vásárolt programokat, ha elérhető akart maradni. Épp emiatt alig akadt olyan külsős fejlesztő, aki fejlesztett volna erre a platformra. A gyors kihalás után a Nokia az addigi játékkínálatot átzavarta saját online boltjába, az N-Gage márkanév pedig mára szinte teljesen eltűnt.
A bukás oka
Hiába a forradalmi ötlet, ha a Nokia következetesen félrepozicionálta ezt a kis gépet. A külsős fejlesztések egyre elmaradoztak, a cég pedig szinte kizárólag csak a készülék telefonos funkcióit erősítette. Az N-Gage veszte végül az lett, hogy játékgépnek nem volt elég sokszínű, telefonnak viszont túl bumfordi és komolytalan volt.
SEGA Dreamcast
A kilencvenes évek első felében a SEGA a Nintendoval karöltve uralta a piacot, ám a 64-bites generáció nem igazán volt kegyes a nagy múltú gyártóval. Saturn fantázianevű gépe alig tudott érvényesülni a Nintendo 64 mellett, a Playstationnel pedig egyik korabeli konzol sem tudta tartani az iramot. A PS2-t és a Nintendo Gamecube-ot megelőzve a SEGA 1998-ban dobta piacra a Dreamcast nevű csodakonzolt, melyet egy emberként ölelt keblére a szaksajtó. Ez volt az első olyan masina, mely beépített modemmel hirdette, hogy a videojáték-evolúció az online játék elkerülhetetlen uralma felé halad, amit az utókor végül igazolt is.
Bár a SEGA olyan klasszikusokat küldött csatába, mint például a Shenmue című legendás játék, melyre lángoló irigységgel tekintettek a rivális konzolok tulajdonosai, a Dreamcast eladásai végül 10 millió példány magasságában megálltak. A cég 2001-ben állította le a gyártósorokat, és azóta sem lépett vissza a hardver-piacra. Ez a konzol a játéktörténelem ikonikus gépe, melynek kultusza a mai napig töretlen. Hiába a gyártás leállítása, egyes fanatikus cégek még napjainkban is fejlesztenek underground játékokat a legendás rendszerre.
A bukás oka
A Sony 2000-ben küldte csatába a Playstation 2-t, ami szó szerint letarolta a piacot és a mai napig őrzi a nagygépes eladások rekordját. A SEGA a Dreamcast esélytelenségét belátva szánta el magát a konzol szempontjából végzetes lépésre. A legtöbb elemző egyetért abban, hogy túl korai volt feladni a harcot, hiszen néhány év múlva a masina biztosan nyereséget termelt volna.
Neo Geo AES
A Neo Geo AES (Advanced Entertainment System) a kilencvenes évek elején a 16-bites generáció vitathatatlan csúcsa volt. Az SNK nevű japán cég ezzel a masinával egy olyan konzolt tett le az asztalra, mely erőlködés nélkül vitte el a játéktermekben nyüstölt gépek grafikáját és gyorsaságát a nappalikba. A gép összeszerelése azonban annyira költséges volt, hogy a cég először csak hoteleknek és a szórakoztató ipar egyéb szereplőinek kínálta bérbeadásra és eladásra, ám amikor felmerült annak a lehetősége, hogy egyes játékosok hajlandóak lennének mai áron körülbelül 160.000 forintot adni egy ilyen cuccért az SNK belefogott a sorozatgyártásba.
A Neo Geo prémium jellegének köszönhetően hamar a játékgépek Ferrarrijává vált olyan címekkel, mint például a Samurai Showdown, melyet gyönyörű rajzolt grafikája miatt még a ma emberének sem egy utolsó szórakozás végigpörgetni. Ez a konzol volt az első, melyhez külön memóriakártyát vásárolhattak a játékosok a mentések tárolása céljából.
A bukás oka
A Neo Geo egész egyszerűen túl drága volt, így az igazán fanatikus gyűjtőkön kívül nem sokan engedték meg maguknak a megvásárlását.
TurboGrafx-16
A nyolcvanas évek végén a NEC Corp. nevű – szintén japán – cég a PC Engine nevű géppel szeretett volna az acsarkodó Nintendo és SEGA mellett egy kis szeletet kanyarintani az egyre durvuló videojátékpiac tortájából. A távol-keleti szigetországban a gép olyan szépen szerepelt, hogy az eladások tekintetében sikerült neki mindkét rivális konzolt überelnie, azonban a kilencvenes évek első éveiben a nyugati partraszállás már korántsem ment ilyen zökkenőmentesen.
Ez volt az első olyan konzol, melyhez külön lehetett vásárolni CD meghajtót is, és ezt az ötletet a SEGA le is nyúlta saját következő generációs gépéhez. A PC Engine-t TurboGrafX-16 néven küldték hadba az USA-ban és néhány korlátozással Európában is. A CD-meghajtót azonban itt sokkal nehezebb volt beszerezni, mint Japánban, így, mivel a legjobb játékok CD-n érkeztek a gépre, az otthoni sikert a NEC a világ többi részén nem tudta megismételni, és ezekben a régiókban a játékkínálat is erősen megcsappant. A TurboGrafX a bénázásokat leszámítva saját korának egyik legjobb konzolja volt a CD-technológia meglehetősen előre mutató felhasználása miatt.
A bukás oka
Bár a gép Japánban szép sikert könyvelhetett el, nyugatabbra már komoly töketlenkedést mutatott be a gyártó. A Nintendo és a SEGA közötti konzolháború hevében képtelen volt nevető harmadikként elfoglalni a trónt, inkább látványosan a kereszttűzbe gyalogolt, majd a 32-bites generáció megjelenése végleg megpecsételte a sorsát.
Atari 7800
Elérkeztünk a feltámadással próbálkozó Atari számára legfájóbb fejezethez. 1984-ben a cég ugyanis csúnyán bedőlt és ezzel magával rántotta az egész játékipart. A helyzetet a Nintendo és a SEGA konszolidálta 8-bites gépeikkel, a Master Systemmel és a NES-sel. Az Atari végül egy nagyobb fúzió után összeszedte magát és fejesei elhatározták, hogy kiadják már létező, ám a csőd miatt a raktárakban ragadt saját 8-bites konzoljukat, ami végül 1986-ben meg is jelent Atari 7800 néven.
A gép csuklóból hozta vetélytársai teljesítményét és helyet csinált olyan perifériáknak is, mint az opcionálisan vásárolható külső meghajtó, ami végül soha nem jelent meg. Igazi újítása az volt, hogy a képes volt futtatni a cég előző generációs konzoljára, az Atari 2600-ra kiadott játékokat is, így megteremtette a visszafelé kompatibilitás fogalmát.
A bukás oka
Az Atari 7800 a megjelenéskori konkurensek teljesítményét könnyedén hozta, ám az anyacégen kívül nem sokan fejlesztettek rá. Egy évvel a kiadása után aztán megjelent a SEGA Mega Drive és ezzel kezdetét vette a 16-bites konzolháború, amibe ennek a 8-bites masinának már nem volt beleszólása. Úgy eltűnt, mintha nem is lett volna.
