Az Atari korábban már megerősítette, hogy új hardverrel készülnek visszatérni az asztali konzolok piacára, de a mai napig erről semmi pontosat nem árult el. Most megmutatta, hogyan gondolják.
Ataribox. Ízlelgesd, mert így fogják hívni a régen egyeduralkodó, mostanra azonban csúnyán a háttérbe szorult cég konzolját. Ezt az infót, és a következő képeket azoknak küldték szét, akik feliratkoztak a hírlevelükre.
A kütyü két színben (feketében, és fa hatású előlappal) kerül majd a boltokba, de hogy pontosan mikor, arról továbbra sem tudni semmit. Az azonban biztosnak látszik, hogy nem egy retro gépről lesz szó, tehát az Atari nem a Nintendo által teremtett divatot készül meglovagolni. A cucc állítólag korszerű hardvert rejt majd, bár természetesen az Atari régi nagy címeit is ki fogják rá dobni, hogy azok se csalódjanak, akiknél a cég nevére azonnal beindul a nosztalgia-reflex.
Az egyik képen jól látható, hogy a konzol hátulján lesz USB-port, SD-kártya slot, HDMI kimenet és Ethernet-csatlakozó, mely szintén azt jelzi, hogy a cég tényleg komolyan gondolja a visszatérést.
A külső kétségkívül vonzó, de hatalmas kérdőjel, hogy maradt-e még a piacvezető Sony, az Xbox X-szel erősítő Microsoft, és a Switch-csel komolyan felfelé törő Nintendo mellett hely a konzolpiacon. Egyelőre várjuk a további infókat, az Atari-rajongók pedig - már ha vannak még ilyenek - addig is nézegethetik ezt a videót a várva-várt gépről: