Egy ókori argentin temetkezési helyen talált rókacsontok vizsgálata alapján a tudósok azt a következtetést vonták le, hogy az akkor emberek háziállatként tarthatták a rőt ragadozókat.

Az 1500 éves temetkezési helyről kiásott rókamaradványokat az emberek csontjai mellett találták. A szakértők szerint az állatokat gazdáik mellé temették, bár nem lehet pontosan megállapítani, hogy az emberi és állati testeket egy időben temették-e el. A szénizotópos kormeghatározás ugyanakkor azt mutatja, hogy a róka- és embercsontok is 1500 évesek.

A vizsgálatok szerint a maradványok alapján a rókatartás megelőzhette a kutyatartás elterjedését Patagóniában, ami nagyjából 700–900 évvel ezelőtt történt. A nyomok arra utalnak, hogy a rókákat nagy becsben tartották, és nagy a valószínűsége, hogy az állatok a vadászokat és gyűjtögetőket társként kísérték.

„Vagy szimbolikus állat volt a közösség számára, vagy a haláluk után gazdáik, esetleg a velük szorosabb kapcsolatban álló emberek mellé temették őket” – jelentette ki Ophélie Lebrasseur, az Oxfordi Egyetem zooarcheológusa, aki társával, az Argentin Nemzeti Tudományos és Műszaki Kutatótanács munkatársával, Cinthia Abbonával közösen készítette a tanulmányt.

Lebrasseur szerint nincs semmi jele annak, hogy a rókákat megették volna,

a csontok elhelyezkedéséből és állapotából sokkal inkább arra lehet következtetni, hogy az állatok testét szándékosan temették el.

Az állatok táplálkozási szokásainak megállapításakor kiderült, hogy jóllehet ragadozókról van szó, mégis inkább az emberi étrendet követték; növényeket, kukoricát is fogyasztottak.

„Vagy az emberek etették őket, vagy a maradékokat fogyasztották el” – mondta Lebrasseur, hozzátéve, hogy az biztos, hogy táplálékukat a feltárt hely közelében kellett megszerezniük.

Ezek is érdekelhetnek:

Kiderült, hogy egy kizárólag embereknek tulajdonított képessége van a kutyáknak

Úgy tűnik, ez a képesség általánosan jelen van a kutyákban.

Olyannak látszott a rákosrendezői tűz Óbudáról, mintha egy izlandi vulkánkitörés lenne

A tűz akkora lángokkal égett, hogy még jó néhány kilométerrel odébb is tisztán lehetett látni.

Tévedésből porcukor helyett tisztítószert szórtak a gyerekek reggelijére

Kalandos az élet a pilisborosjenői Mesevölgy Óvodában.

(Forrás: MTI, The Guardian)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés