Paul Rudd 1991-ben még jobbára ismeretlen fiatal színészként vállalt szerepet a Super Nintendo Entertainment System egyik reklámjában. 34 évvel később a Switch 2 kedvéért ismét a japán cég mellé szegődött.

A Nintendo of America ennek örömére ismét megosztotta a kilencvenes években leforgatott klipet, melyben Rudd nagyon élvezi, hogy kézbe vehette az SNES kontrollerét:

Közismert, hogy a népszerű színész nem öregszik, de azért egymás mellé téve a két reklámot, azért valamennyire már tetten érhetőek az évek. Íme a legújabb klip, melyben Rudd nemcsak az öltözékében, de verbálisan is megidézi a fent látható alkotást:

Az amerikai gémerekre egyébként a Nintendo alaposan ráijesztett Donald Trump körültekintő tervezés és alapos megfontolás (nem) után kiötlött vámháborúja miatt. A Switch 2 előrendelési időszakát emiatt el is halasztották, és egy ideig azt sem lehetett tudni, hogy emelkedik-e a konzol ára. Miután Trump valamelyik szimpla kedden mégis jobb lábbal kelt fel és lazított a nagy dérrel-dúrral bejelentett eredeti intézkedéseken, a konzol előrendelése április 24-én újraindul az USA-ban és az is kiderült, hogy az alapcsomag eredetileg bejelentett 450 dolláros ára sem változik.

Nálunk a Nintendo Switch 2 az amerikai premierrel egy időben, azaz június 5-én kerül fel a boltok polcaira, az árcédula azonban egy kicsit komolyabb lesz, hiszen az öreg kontinensen a legpuritánabb kiszerelést 470 euróért fogják adni.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés