A Switch legnagyobb erénye a hordozhatósága mellett az, hogy időnként előkap a tarsolyból olyan Wii U-címeket, amiket jó eséllyel kihagytunk, mivel magát a konzolt is sokan kihagyták. Mások viszont pont ezért ekézik a Nintendót, ugyanis mást sem tesz sokszor, mint hogy kihoz ilyen-olyan régi játékokat, eladja őket újra egy rahedli pénzért, újításokat pedig nem nagyon eszközöl. Vagy legalábbis minimálisakat. De pont a Pikmin 3 esetében látszik, hogy mennyire kellenek ezek a „deluxe” kiadások.

A Pikmin ugyanis egy olyan játék, ami semmihez sem hasonlítható, egyszerre kaland, stratégia, mindez pedig egy olyan világban zajlik, ami egyszerre varázslatos és rettentően cuki. A főhősei olyan bajba jutott űrhajósok, akik egy fura bolygón rekedtek, elvesztették egymást, de a nagy keresés közben rájönnek, hogy a hely, ahová érkeztek, tele van élettel. Az élet egy része pedig nagyon is hallgat az emberre, ők a pikminek, akik kis hadseregünkként segítenek nekünk a bolygó felfedezésében, miközben az lesz a dolgunk, hogy őket is „szaporítsuk”, mert minél többen vannak, annál jobb mindenkinek.

Pikminekből márpedig sok van, különböző fajtáik más és más képességekkel rendelkeznek, ráadásul még fejlődésre is képesek, hogy tényleg egyetlen pillanatra se unj rá erre az egészre. Nagyon régen néztem már a képernyőt ilyen gyermeki lelkesedéssel, tényleg nem tudom, mikor akartam ennyire felfedezni egy ismeretlen helyszínt. A Pikmin 3 Deluxe elképesztően színes és hangulatos, annyira, hogy egyetlen pillanat alatt bele lehessen szeretni. Grafikailag is szép, de igazából nem is maga a grafika, hanem a táj kidolgozottsága, a lények, a színek viszik el a balhét, az meg már csak hab a tortán, hogy a pikmineket az ember egyenként megölelgetné.

Bár a feladatok nagyjából ugyanazok, mindig át kell küzdenünk magunkat néhány akadályon, hogy gyümölcsöket szerezhessünk a túléléshez, és lehetőleg beterelhessük a csapatot a bázisunkra, mielőtt leszáll az éjszaka. De ezek a feladatok egyre bonyolultabbá válnak, ahogy haladunk előre. A legelső küldetések még babakönnyűek, nem sokkal később már kicsit komplexebbé válnak, és elindul az igazi játék, onnantól már különböző kapitányok és különböző pikminek állnak rendelkezésre, akik között váltogatnunk kell, ha el akarunk érni a világ egy bizonyos pontjára.

Ötféle pikmint állíthatunk csatasorba, mindegyikük különleges képességekkel is rendelkezik: a pirosakon nem fog a tűz, a sárgákon az áram, a feketék bármit eltörnek, a kékek nem félnek a víztől, a rózsaszínek pedig fel tudnak repülni. Ezek a különféle pikminek akár tömbösíthetőek is, hogy koncentráltan tudjanak megoldani egy-egy problémát, ha például muszáj lenne gyorsan lerombolni egy üvegfalat, akkor válasszuk ki az összes feketét, és rohamozzuk meg velük. Egyszerre 100 pikmint lehet harcba állítani, és persze az a jó, ha egyszerre majdhogynem mindegyikből viszünk magunkkal a kalandra.

Azért is, mert egy-egy nagyobb ellenfelet könnyebb legyőzni, ha sokfajta cukiság jön velünk, bár tény, hogy igazán nehézzé sosem válik a játék. Van benne jó 15 óra, és ez a 15 óra az első pillanatától az utolsóig imádni való, és rettentően jó látni, hogy mennyire „jól öregedett” ez a játék. Persze azért kicsit bele is nyúltak, hogy maibb legyen, az irányításon például picit csiszoltak, de sajnos néha így is kissé nehézkesnek tűnhet, kapott egy kooperatív módot, amivel a teljes játék végigtolható, és egy új prológust és epilógust, amire sok szükség nem volt, de így talán egy picit kerekebb a sztori.

Az viszont kissé fura, hogy grafikailag semmit sem változtattak, pedig azért nem ártott volna egy picit hozzányúlni mondjuk a karakterekhez, viszont handheld módban még így is nagyon szép a játék, a stílusa tökéletesen megoldja, hogy ne érdekeljen a grafika változatlansága. Mivel valamikor jön majd a Pikmin 4, érdemes beleugrani ebbe a csodavilágba a Pikmin 3 Deluxe-szal Nintendo Switch-en, egyetlen pillanatát sem fogod megbánni, viszont jobb, ha vigyázol, mert nagyon addiktív a cucc.