A szebb napokat látott Tim Roth megpróbálja bebizonyítani, hogy van még helye a nagy vásznon. Elhiggyük neki?
Nem igazán szolgálja a Piszkos melók ügyét, hogy az egyébként sem sziporkázó angol címet sikerült egy olyan magyarítással tovább redukálni, melyről a legtöbb moziba járó azonnal egy kellemesen punnyadt szerda esti sorozatra asszociál. A sors fintora, hogy a film nyújtotta élmény is valahol ezen a szinten mozog.
Adott egy rakoncátlan, a tinédzseréveit éppen maga mögött hagyó fiatalember, akinek sikerül felbosszantania morózus nevelőapját. Mivel az apuka főállású gengszter, ezért a srácnak az egy hét szobafogságnál kicsit súlyosabb retorziókkal kell szembenéznie; el kell fuvaroznia a Roy nevű bérgyilkost (Tim Roth) legújabb melójához.
Nem kell elszégyellned magad, ha nem cseng ismerősen Craig Viveiros rendező neve: egyelőre még a becsületes iparos jelzőért is keményen meg kell dolgoznia, és az is biztos, hogy nem a Piszkos melók fogja őt kirángatni a szürke középszer penészszagú mocsarából.
Az első fél óra nem ad okot a fészkelődésre, hiszen látszólag a sztori, a karakterek, a párbeszédek és a tempó is teljesen rendben vannak. Néhány ponton még Tarantino és Guy Ritchie neve is az eszünkbe jutott, ami soha nem jelent rosszat, még akkor sem, ha viszonylag gyorsan elhessegettük ez irányú kósza gondolatainkat. A női mellékszereplő megjelenésének környékén azonban az egész építmény összeroskad, mint egy levet eresztett sajttorta. A tempó egyszeriben belassul, mintha a magnó húzná a szalagot, a cselekményből kiveszik a ráció, majd nevetséges akciójelenetek és hatásvadász pózok teszik fokozhatatlanná a zavart.
Az egyik legnagyobb csalódás a félálomban andalgó Tim Roth erőtlen teljesítménye, amit részben a forgatókönyv és a töketlen színészvezetés számlájára írunk. A főhőst alakító Jack O’Connell ellenben megérdemel egy piros pontot, még ha a sete-suta összképen vajmi keveset is tud ezzel javítani. A film olyan, mint egy durván szittyós kocsmafilozófus fél órával a róka előtt: az idő előrehaladtával egyre kevésbé szórakoztató és egyre homályosabb, hogy mit is szeretne mondani. Az alkotás ugyanis bűnfilmnek túl felszínes, thrillernek túl vérszegény, egy morbid vígjátékhoz túl kevés a humorérzéke, akciófilmnek gagyi és lassú, coming to age-mozinak pedig nem elég életszerű.
A moziból kifele jövet annál, hogy egy szar filmet láttál, csak egy bosszantóbb érzés létezik: ha úgy érzed, az adott film lehetett volna sokkal, de sokkal jobb is. A Piszkos melók-ban pedig rendesen benne volt egy igazán jó, de minimum egy tisztességesen szórakoztató film lehetősége. A jól felépített alapokra pakolt idétlen akció, pontatlan moralizálás és pocsék színészvezetés azonban teljesen szétzilálják az alkotást. Tíz éve egy hasonló mozi könnyedén megkapta volna a pejoratív „tévés színvonal” pecsétet, manapság azonban – amikor egyes sorozatok minden szempontból köröket vernek a mozifilmekre – már ehhez is többet kell felmutatni. Ha Viveiros filmje egy betervezett széria pilotja lenne, akkor bajosan élné túl a tesztközönséget.
6/10
