Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Azt már februárban tudtuk, hogy a Sony ezúttal nem tervezi elszúrni a generációváltást. Az ígéretek alapján egy leszálkásított, áramvonalasított, mindenben szebb és jobb asztali konzolt vártunk, ami még azelőtt teljesíti kívánságainkat, hogy azok egyáltalán felmerülnének. Alkalmunk nyílt belekóstolni a hazánkban még jó ideig konkurencia nélkül hódító PS4 kínálta élvezetekbe, a véleményünket pedig nem rejtjük véka alá.

Szobára vittük

Hivatalos megjelenés előtt egy héttel Playstation 4-et szállítani a metrón nem életbiztosítás. A szorosan magamhoz ölelt dobozban lapuló gép úgy érezhette magát, mint egy lengén öltözött bombázó egy kairói buszon. Rendesen kapta a vágyakozó pillantásokat minden irányból, egy mentális problémákkal küszködő utastársam pedig félhangosan beszélte meg magával, mennyire szüksége lenne a kezemben lévő pakkra. Szerencsére még pont azelőtt szálltam le, hogy körülöttem összezárt volna a tömeg. Egy kicsit még morfondíroztam azon, milyen hülyén nézett volna ki a lincselésemről szóló szalagcím (nem feltétlenül – a szerk.), majd elégedett sóhajjal csuktam be magam mögött a lakásom ajtaját.

Az Xbox 360 anno úgy pattant ki a dobozából, mint egy kinyíló rózsa kebelében rejtőzködő méhecske. Persze nem a kicsomagolástól vártam a csúcspontot, de akkor is meg kell jegyeznem, hogy a PS4 levetkőztetése ahhoz képest néhány fokkal mérsékeltebb élmény. Papírdoboz, benne egy vaskosabb kartondoboz, abban pedig ott lapul maga a gép, a sokat emlegetett kontroller, a kötelező kábelek, illetve egy cérnavékony headset. A dokumentációt a tapasztaltabbak úgy hajítják félre, mint az alkalmi partnerről sietve lehámozott fehérneműt, így körülbelül ötperces lázas ügyködést követően már ott figyelt a gép a tévé alatt, a külön kapott Playstation kamerával együtt.

Mivel volt szerencsém szemrevételezni a Microsoft nextgen gépét, a hazánkban még jó ideig elérhetetlen Xbox One-t, ezért a Playstation 4 külsejétől egyáltalán nem voltam hanyatt esve. Maga a konzol a konkurensénél kisebb, hajszálnyival zajosabb, küllemre pedig kevésbé igényes. A borítás minőségérzete mérsékelt, a kamera pedig a Kinect 2.0 mellett szinte gyerekjátéknak tűnik. A kontrollerrel más a helyzet: ugyan nem zárható ki teljes mértékben a személyes ízlés, mégis ki merem jelenteni, hogy a Sony kreálmánya ezúttal jobban sikerült riválisáénál; technikailag legalábbis mindenképpen.

A One irányítójának legfontosabb újítása a force feedback (a ravaszgombok képesek ellentartani a nyomásnak), míg a PS4 kontrollerét roskadásig pakolták szimpatikus újításokkal. Ott van ugyebár a tapipad, a beépített hangszóró, a kicsit távolabb lévő analóg karok, az alsó ravaszgombok, a „Share” gomb, illetve az elöl lévő fénysáv, amely a kamerával együtt kvázi Move-kontrollert csinál a DualShock 4-ből. Egy negatívumot azért sikerült észrevennem: az izzadt hüvelykujjak hajlamosak lecsúszni az analóg karokról, ami viszont már egyáltalán nem örvendetes.

Megdolgoztuk

A bekapcsolás után a Playstation 4 azonnal visszaszerzi a nem túl előnyös külső miatt elveszített pontokat. A setup olyan gyors és egyszerű, hogy mire felfogod, mi történik, már túl is vagy rajta. A menü szintén pofonegyszerű, mégis látványos. Ami a PS3 cross media bar nevű menürendszeréből maradt, az a képernyő felső részében látható, a főképernyő pedig a manapság divatos csempés megoldást követi. Ismét egy kis oldalra tekintéssel meg kell valljam, nekem a One menüje egy fokkal bonyolultabbnak és kevésbé szellősnek tűnt. A Sony nem győzte hangsúlyozni, hogy a gépük a játékosokért van, ami a This Is For The Players kampánynak köszönhetően lassan a videojátékos kollektív tudat részéve válik. A gép messzemenően rá is szolgál a szlogenre.

A játékok indítása, szüneteletetése, háttérbe pakolása, installálása és frissítése egy szemvillanás alatt történik. A turbósebesség főleg azon PS3-tulajdonosok számára lesz felszabadító, akik jól tudják, mennyi időbe telt korábban egy-egy játék letöltése majd installálása, esetleg egy keményebb update telepítése. Ezek sokszor órákig tartottak, a gép pedig addig semmi másra nem volt használható. A PS4 esetében a borítás alatt dolgozó elképesztő számok meglepő dolgokat képesek művelni ezen a téren is.

A Killzone: Shadow Fall lemezének bepakolását a program indításától kemény tíz másodperc választotta el úgy, hogy a háttérben a gép még a kötelező installal volt elfoglalva. A cucc képes akár tizensok gigabájtot percek alatt feltolni a tárhelyre, miközben a processzor már a produktumot futtatja. Ennek megfelelően a játékból bármikor visszaléphetünk a főmenübe, netezhetünk, indíthatjuk az online áruházat, vagy csatlakozhatunk egy maximum nyolcfős chatszobához. Ez a megoldás már a PS Vita-tulajdonosokat is elkápráztatta, és ezúttal is tökéletesen működik.

Azok a szerencsések, akik megengedhetik maguknak az egyébként pillekönnyű és épp ezért első látásra kicsit gagyinak tűnő kamerát, plusz egy dimenzióval növelhetik a felhasználói élményt. A kamera beépített mikrofonja ugyanis képes szóbeli parancsok fogadására is. Ismét egy kis bökés a Microsoftnak; az Xbox One-t a próba alatt csak nagy döcögve tudtuk parancsszavakkal kooperációra bírni, ezzel szemben a PS kivétel nélkül reagált minden felszólításra. Persze a hangvezérlés itt korántsincs olyan széleskörű, mint a rivális esetében, de legalább egy bigott matektanár megbízhatóságával működött a teszt alatt.

Bedobtuk a közösbe

Néhány perc után felébred a játékosban a gyanú, hogy a PS4 szemrebbenés nélküli működését látva még az Apple mérnökei is elismerően csettintenének. A sanda gyanúból akkor lesz szilárd meggyőződés, amikor a gémer ujja véletlenül a share (azaz megosztás) gombra téved, a gép pedig mindennemű hezitálás nélkül kínál fel három lehetőséget: az elmúlt tizenöt (!) percedet egy gyors szerkesztés/vágás után feltöltheted a netre, elmentheted a gomb lenyomásakor éppen aktuális képernyőképet, vagy a játékodat valós időben streamelheted két választható csatornán.

Mindezt villámgyorsan, egyszerűen, komplikációk nélkül. Tudván azt, hogy az amerikai megjelenés napján 800 ezer játékos osztotta meg valamilyen formában a tevékenységét a lehetséges csatornákon, mely szám azóta értelemszerűen több milliósra nőtt, nem igazán érdemes kételkedni abban, hogy a megosztás a géming következő nagy dobása. A Sony tehát igen jó lóra tett a dedikált gombbal, már csak azért is, mert az Xbox One hasonló fícsörénél jóval egyszerűbb és gyorsabb megoldással sikerült előrukkolnia.

A lelkesedésünket a másik nagy dérrel-dúrral beharangozott opció, a remote play kipróbálása sem csökkentette. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a PS4 képes a PS Vitára streamelni az aktuálisan futó játékot, vagyis konkrétan a kézikonzolon játszhatod a nagygépes játékokat. A váltás pofonegyszerű, és kellően erős netkapcsolattal teljesen zökkenőmentes. (Mire ide jutottam, már meg sem lepődtem ezen.) Hogy ennek mi az értelme?

Tegyük fel, hogy olyan hardcore gémer vagy, aki képtelen eltekinteni a rendes esti adagjától, a barátnőd pedig a frissen szerzett tapasztalati pontjaid szétosztásának kellős közepén huppan le melléd, és ultimátumot ad: Barátok közt vagy hiszti. Ha van Vitád, akkor a remote play lesz mindkettőtök elégedettségének közös nevezője. Mivel azonban ilyenkor egyes funkciógombok átkerülnek a kis gép hátsó tapipadjára, a kezed néhány perc után úgy fog zsibbadni, mint egy maratoni előjáték után. A megoldás látványosnak tehát látványos, de kényelmesnek már csak megszorításokkal nevezhető.

Összeköltöztünk

A gépet alapból felvértezték egy rakás olyan szórakoztató funkcióval, ami nálunk sajnos nem elérhető. Sem a Netflixet, sem a BBC-t, sem a Music Unlimited-et nem fogod tudni itthonról élvezni. Ha már itt tartunk, azt is meg kell jegyeznem, hogy a Microsoft első körben valóban több szolgáltatást tudott a One-ba pakolni, de ezek legnagyobb része szintén nem elérhető itthonről – főleg így, hogy egyelőre még maga a gép sem kapott hivatalos megjelenési időpontot.

A helyzet az, hogy jelenleg a játékok tekintetében sincs okunk a fejünkön pörögni, hiszen egyelőre egyetlen olyan címet sem tud felmutatni a Sony gépe, mely miatt azonnal, feltétel nélkül, az árcímkén szereplő összeg vastagságát félresöpörve rohannánk megvenni a pakkot. Csak a Killzone: Shadow Fall és a Knack című játékok dobozára tudták odabiggyeszteni a „Kizárólag Playstation 4-en” feliratú matricát, ezek pedig – bár különösen az előbbi igen kellemes alkotás – sajnos nem mentesek a launch címek szokásos defektusaitól. A többi elérhető játék cross-gen cím – vagyis ezeknek beszerezhetőek jelen generációs verzióik is –, és bár a különbség a PS4 javára szemmel látható, azért az a néhány plusz effekt meg a stabilabb képfrissítés nem indokol egy ekkora beruházást.

Mindazonáltal a vékonyka játékkínálat nem sokáig lesz akadályozó tényező. Az valószínűleg már köztudomású, hogy a PS4 a (most már) jelen generáció legerősebb gépe, a Sony pedig mindig híres volt arról, hogy nagyon odafigyel a belsős stúdióira. A sokszoros díjnyertes Naughty Dog már meglebegtette, hogy készül a méltán kedvelt Uncharted következő része, másik személyes kedvencem, a Sucker Punch nevű stúdió pedig 2014. március 21-én jön a várva-várt InFamous: Second Son-nal.

Persze addig sem fogják lógatni a lábukat a japán cég melósai. A Playstation 4-nek minden esélye megvan arra, hogy fél kézzel javítsa az előd által elkövetett hibákat, amit az eddigi eladási számok is kellően demonstrálnak. Mivel alig egy hónap kellett ahhoz, hogy kétmillió egység gazdára találjon, ez lett minden idők leggyorsabban fogyó konzolja. A gyártósorok jelenleg is turbóüzemben pakolják össze a gépeket, ami nem is csoda, hiszen a kereslet óriási. Nem ritka, hogy egyes kevésbé ellátott területeken az ügyeskedők dupla árat kérnek egy-egy csomagért.

A címben feltett kérdésre ezúttal tehát egy vérbeli gémernek konkrét válaszunk van: igen, nagyon! A többiek még takarékoskodhatnak néhány hónapig.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.