A Sony úgy döntött, hogy egy kibővített változatot újra megfuttat a filmszínházakban, mert az 1,9 milliárd dolláros bevétel a jelek szerint nem volt elég.

Félreértés ne essék, mi is szerettük a filmet – ami azt illeti, nagyonis –, de azért nem tudjuk némi vitriol nélkül továbbadni ezt a hírt:

az Egyesült Államokban és Kanadában szeptember 2-án ismét a mozikba kerül a Pókember: Nincs hazaút kibővített, More Fun Stuff alcímű változata, a Sony ráadásul azt is bejelentette, hogy az újrabemutató dátumáig még több országra is kiterjesztik a forgalmazást.

A stúdió egyébként azzal indokolja a dolgot, hogy idén 60 éves a világ talán legismertebb és legkedveltebb szuperhőse, hiszen Pókember 1962-ben mutatakozott be a képregények lapjain, a szép jubileumra pedig még az is rátesz egy lapáttal, hogy kerek húsz éve került a mozikba Sam Raimi első hálószövős mozija.

Szóval szépen meg van indokolva a dolog, de aki nem érzékeny az ehhez hasonló marketingmaszlagra, az tudja, hogy itt bizony annak a bizonyos rókabőrnek az esete forog fenn.

Ez is étrdekelhet:

Az új Pókembernek akkora szíve van, hogy még egy másik univerzumból is látszik

Magyarországon nem divat a moziban ujjongás és tapsolás, a Nincs hazaút közönségének ez mégis ösztönszerűen ment. Spoilermentesek leszünk, ígérjük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés