Miki egéréknél eléggé fogy a kreatív szufla. A Raya és az utolsó sárkány már megint egy harcos hercegnőről szól, aki nekiindul a világnak, hogy jobbá tegye azt, legyőzzön egy vagy több ellenfelet, csak hát már a Vaiana és az élőszereplős Mulan is ilyen volt legutóbb, szóval miért is menne az ember a moziba fejvesztve, amikor más környezetben más karakterek teszik meg ugyanazt?

Egyrészt azért, mert a Disney akkor is minőséget ad, amikor sablonos, és ez most sincs másképp. A Raya nem egy korszakos remekmű, de nagyon rendben van, csak éppen tényleg végig úgy érzed, hogy semmi sem lep meg majd a bő 100 perce alatt, és nem is lősz mellé egyáltalán. Nincs itt semmi meglepetés, illetve talán egy mégis: a Raya és az utolsó sárkány ugyanis viszonylag remek harcjelenetekkel van megáldva, amik viszont a kicsi gyerekeknek lehet minimálisan durvább a kelleténél.

A történet önmagában eléggé kellemes: adott egy világ, Kumandra, ahol az emberek egyszer csak azzal kénytelenek szembesülni, hogy a Lostból importált, viszont lilásra színezett füstszerű szörnyek, a drúnok, akik ha valakin átrohannak, az kővé válik. Kővé válnak a sárkányok is, akik az esőt és a békét biztosították a területen. Az emberek egymás ellen fordulnak, Kumandra szétszakad, a legenda szerint azonban egy sárkány túlélte a katasztrófát, Raya, az egyik törzsfőnök mindig nagyon harcos lánya pedig úgy dönt, hogy megkeresi.

A legenda igaz, már csak az kellene, hogy valahogy egyesíteni tudják az egymás ellen fordult embereket, akik ha összetennék a széttört sárkánykő-darabkáikat, minden újra a régi lenne, és a drúnok is eltűnnének, ráadásul a kővé vált emberek is újra életre kelnének.

Akkor mi tartja őket vissza? A saját hülyeségük és a hatalom iránti vágyuk.

A Raya tulajdonképpen abszolút aktuális történetet mesél el, nem is lehetne jobb helyen és jobb időben. Csak mintha ezt a történetet már jó sokszor elmesélte volna a Disney. A mondanivalója tulajdonképpen az, hogy itt van ez a remek bolygó, amin remekül élhetnénk, ha egyesek hatalomvágya nem tenne keresztbe mindennek. Igen, össze kell fognunk, és akkor minden sokkal egyszerűbb lesz. És igen, legtöbbször az ellenségeskedést valami otthonról hozott frusztráció szüli.

Csak hát már megint itt a harcos hercegnő, a cuki állatka mellékszereplők, és nem érted, hogy miért nem lehet már egy minimális kreativitást belevinni a nagy világmegmentésbe. Míg a Jégvarázsban elindult egy egész érdekes vonal, ami kifordította önmagából a Disney-sztereotípiákat, 2021-re eljutottunk oda, hogy már megint szorosan öleli magához a cég a régi, rendesen elkoptatott paneljeit.

Lehet, hogy többen már most ásítoznak, de a Disney nem készítene el filmet, ha ne lennének a karakterek imádni valóak, és ha nem lenne az egésznek valami kifejezetten varázslatos hangulata.

A Raya és az utolsó sárkány nemcsak varázslatos, de néha kifejezetten akciódús is, ráadásul ezek az előbb emlegetett harcjelenetek egész korrektül ki vannak dolgozva, és nem úgy néznek ki, mint valami kilúgozott cicaharc.

Másik oldalról viszont a cukiságban képesek odáig menni, hogy behoznak egy bébinindzsa (!!!) karaktert, aki az anyukáját szeretné visszakapni, de akad laza és nagydumás hajóskapitány kisfiú is, hogy nehogy félrenyelje a sokadik lerúgós jelenet közben a gyerek a popcornt, és hogy legyen mit pólóra és uzsisdobozra nyomni.

Közben a film úgy néz ki, hogy konkrétan leesik az ember álla. A mimika brutálisan élethű, mint ahogy a víz animációja is, ami egyébként talán a legszebb, amit valaha animációs filmben mutatott a Disney. Brutálisan kényezteti a szemet, de a lelket nem annyira, ha az ember már minden régi mesét kívülről fúj, és az sem túl jó hír, hogy a két legkevésbé érdekes szereplője pont a főhősnője és a sárkány, aki aranyos és színes, de kevés ahhoz képest, amilyen csodákat tudtak művelni korábban a „fura lény” szereplőkkel.

A Raya és az utolsó sárkány azért zavarba ejtő film, mert tulajdonképpen minden benne van, amiért szeretjük a klasszikus Disney-meséket (kivéve a dalokat, mert azokból egy darab sincs), igaz, azoknál jóval akciódúsabb és minden eddiginél szebben megrajzolt, de nincs benne semmi olyasmi a szépségén kívül, amiért az ember folyamatosan újra akarná nézni. Csalódni így sem nagyon fog benne senki, és még arra is képes, hogy megríkassa az embert, de kicsit olyan, mint egy nagy Disney-best of, amiből egy kevésbé emlékezetes, de attól még nagyon is szórakoztató és szép mese állt össze.