Óriási brékingbomba robbant a San Diego Comic-Con Marvel paneljén a hétvégén: Kevin Feige végre előjött egy épkézláb ötlettel, ami valóban megmentheti a Marvel filmes univerzumát.

Ami egyébként az elmúlt hónapokban látványos döglődésnek indult. A multiverzum koncepciója az elején izgalmasnak tűnt, de néhány film alatt kiderült, hogy ha bárkiből és bármiből lehet bárki és bármi, miközben gyakorlatilag bármilyen esemény visszacsinálható, a filmfolyamból egészen egyszerűen kiveszik az izgalom. Múlt héten a Deadpool & Rozsomák ugyan be tudta bizonyítani, hogy a dolog poénként remekül használható, de ez inkább tűnik egyszeri mutatványnak, mint az MCU-t megmentő gyakorlatnak.

Feige legnagyobb bánatára azonban még az sem volt elég, hogy a közönség elkezdett ráunni a Bosszúállók: Végjáték utáni kavarásra, de emellett a következő fázisok legfontosabb posztjaira felkért művészek is komoly fejtőrést okoztak. A Thanost váltó nagy gonosz, Kang szerepére besorozott Jonathan Majors debütálása a tavalyi A Hangya és a Darázs: Kvantumánia című moziban csapnivalóan sikerült, ráadásul a színészt ezt követően kapcsolati erőszak vádjával fogták perbe. A Penge rebootja nem halad semerre, és legnagyobb megdöbbenésünkre még Taika Waititi is egy borzalmas filmet tett le az asztalra a Thor: Szerelem és Mennydörgés formájában.

Mindenki látta, hogy ez így nem mehet tovább...

Állítólag akkora szarban van a Marvel, hogy már azt fontolgatják, hogy visszahozzák Vasemberéket a következő Bosszúállók-mozira

A vezetőség most már egészen kétségbeesett döntéseket is hajlandó lenne meghozni, hogy visszaterelje a nézőket a mozikba.

...Feige-ék ezért visszavonulót fújtak, hogy rendezzék a soraikat, a hétvégén pedig végre megosztották a közönséggel, mit fundáltak ki. A nagy leleplezésre a San Diego Comic-Con Marvel paneljén került sor, és a bejelentés láttán számunkra egyértelművé vált, hogy

a kialakult problémák előtt Feige nyomott egy hatalmas hátraarcot, ami most a lehető legjobb döntésnek tűnik, amit csak a Marvel megtehetett.

Kangot Majorsszel együtt muszáj volt kukázni, nagy gonosznak tehát behozták Doctor Doomot, akit a magyar képregényekben Fátum Doktorként emlegettek annak idején. A karakter óriási múltra tekint vissza, az igazán nagy hír mégsem az volt, hogy ő lesz a nagy fenyegetés, aki miatt újra összeállnak a Bosszúállók, hanem az, hogy a figurát nem más fogja megszemélyesíteni, mint Robert Downey Jr., aki Vasemberként 2008-tól a Végjáték című filmben bemutatott önfeláldozásáig szinte szó szerint a vállán cipelte az MCU-t a világsiker felé.

Vasember lezárt sztoriját tehát nem piszkálják, de Downey Jr. főgonoszként visszatér, ami már önmagában elképesztően izgalmas, mindehhez pedig azt is hozzá kell venni, hogy a tervek szerint 2026. május 1-jén mozikba kerülő Avengers – Doomsday, azaz Bosszúállók – Ítéletnap című filmet, illetve annak közvetlen folytatását a Titkos háború című epizódot az az Anthony és Joe Russo rendezheti meg, akiknek a Végtelen háború és a Végjáték miatt a Disney is örök hálával tartozik.

Balról: Kevin Feige, Joe Russo, Robert Downey Jr. és Anthony Russo a San Diego Comic-Conon

A prezentáción elképesztő hájpot tolt a Doctor Doom maszkjában megjelenő színész, akit óriási üdvrivalgás fogadott. A 2026-ban érkező film logóját is megmutatták. Az ötödik Bosszúállók-mozi eddig ugyebár A Kang-dinasztia alcímmel futott, az új változat pedig ennél egyértelműen izgalmasabban hangzik.

Ezen a ponton még sok részlet tisztázatlan, de az számunkra biztosnak tűnik, hogy Feige-ék határozott lépést tettek abba az irányba, hogy a Marvel filmes univerzumának darabjaira ismét lelkes rajongók milliói váltsanak jegyet a pénztáraknál.

Ez is érdekelhet:

Muszáj elmondanunk, mennyire irdatlanul király lett az új Deadpool-mozi

Deadpool sokkal debilebb, mint Thor, csak neki ez rohadt jól áll. Ígérjük, spoilermentesek leszünk!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés