Egy fillért nem tettünk volna arra az előzetesek alapján, hogy mélységei is lesznek a RoboCop remake-nek, de sose csalódjunk kellemesebbet. Nem a régi, de rendben van.
El kell, hogy áruljak valamit. Rajongó vagyok. Az a fajta, aki gyerekkorában remegve várta a postást, hogy meghozza a következő képregényt, és bár sokszor túlságosan is durva képekkel voltak az oldalak teletömve, mégsem kötöttem ki pszichológusnál, felnőtt fejjel azonban tüstént megvettem a Robotzsaru-DVD-t, mint ahogy a Paul Verhoeven-film blu-ray-kiadását is meg fogom, mert annak minden rendes háztartásban ott kell lennie a polcon az őt megillető, kitüntetett helyen a Vers mindenkinek díszdoboz mellett.
Amikor híre ment, hogy Robotzsaru visszatér, ráadásul Darren Aronofsky rendezésében, előtört belőlem a gyerek, mert ha létezik valaki, aki kellően mocskos, kellően más verziót képes kifacsarni az eredeti történetből, hát Aronofsky az. De gyorsan kiderült, hogy elátkozott projektről van szó, rendező- és színészcserék sorozata után, nyögvenyelősen készült el a film, az ilyen esetekről pedig tudjuk, hogy a filmtörténelem értelmező kéziszótárában csak annyit írnak, majd DVD-n megnézed, otthon benyugtatózva.
Végül José Padilha rendezőnél állt meg a labda, a főszerepre pedig Joel Kinnamant szerződtették, ami nem tűnt rossz választásnak, de amint kikerültek az első forgatási fotók, azonnal nyúltunk a vasvillákért, és repültünk volna Hollywoodba, már ha felengedték volna az eszközt a gépre. Mert hogy Robotzsaru színe bizony fekete lett. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy a film pocsék lesz-e, az eredeti művek semmibe vételének, az alázat hiányának szúrós szaga kezdte belengeni a teret, és az első trailer sem sokat segített a helyzeten. El kellett könyvelni, hogy a brazil Padilhát azért fizették meg, hogy buta akciófilmet készítsen, és ne a rajongókat szolgálja ki.
Az előzetes kritikákat olvasva máris borítékolhattuk, hogy ez a mozi bizony kifejezetten megosztó lesz, vagy nagyon bejön, vagy nagyon nem, és ez bizony nem azért történik meg, mert Padilha bekapcsolta volna a buta akciófilm-üzemmódot a házi vezérlőpulton. De akkor mi történt? Az, hogy végre egy olyan reboot került a mozikba, ami azért zavarba ejtő, mert végre valami mást akar. És többnyire nagyon is tudja, hogy mit.
A 2014-es Robotzsaru elmélyíti Alex Murphy karakterét, a film nagy részét annak szenteli, hogyan lesz belőle az, aki, milyen metódusok és mozzanatok árán varázsolnak belőle emberi robotból kegyetlen Robotzsarut, aki már a családját sem ismeri meg. És ez bizony sokaknak meg fogja ülni a gyomrát. Mert a film közel 70%-a szól az átváltozásról, és bár akció is akad, mégsem azon van a hangsúly, hogy a csúcsra járassák a hullaszámlálót.
A remake meglepően sok drámával készült a megmérettetésre, de pont annyival, amennyit el is várnánk tőle. Murphy átalakulásának aprólékos bemutatása szórakoztató, de gyomorforgató is egyben, egy teljes egészében perfekt társadalom- és médiakritikai vonallal megtámogatott új dimenzió, ami Verhoeven velejéig mocskos mozijában sem volt meg ilyen szinten.
Mivel a RoboCop PG-13 besorolást kapott, nem vártunk kemény harcokat, de mégis jöttek a kisebb-nagyobb sallerek: Murphy maradékának bemutatása, az agyműtét, illetve egy-egy bűnöző leterítése meglepően keményre sikeredett, szóval a korhatárbizottságban valaki biztosan téves gombot nyomott meg, kezitcsókolom, ne tessék így játszani az idegeinkkel! Kinnaman remek választás volt a főszerepre, a casting bizottság egyébként is pazar munkát végzett, Michael Keaton és Gary Oldman egyszerűen csodásak, Samuel L. Jackson részrehajló műsorát az életben is megnéznénk (hogy szörnyülködjünk).
De akkor hol van a probléma? Ott, hogy tulajdonképpen a főgonosz-vonal teljesen elnagyolt, főleg ahhoz képest, hogy mennyire szépen bontogatták ki az átváltozást. Nem arról van szó, hogy érthetetlenek lennének a motivációk, csak picit lassan jutunk el A-ból B-be, majd hirtelen B-ből C-be, de maga az utazás pontosan annyira mocskos, drámai és badass, mint ahogyan azt egy Robotzsaru-filmtől elvártuk. Bármennyire is furcsa, de Padilha megcsinálta. Nem tökéletes RoboCop-film (Verhoeven magasra tette a lécet), de nagyon-nagyon jó, szórakoztató és nem akar hülyének nézni. Én, mint rajongó nem érzem szentségtörésnek. Sőt! Részemről jöhetnek a folytatások, de már az eredeti színben, fémesen.