Az Alkonyat harmadik része óta nem szenvedtünk ennyire filmtől.

Az Everything, Everything egy young adult könyvből készült mozi, ami többnyire nem jelent sok jót, de a Csillagainkban a hiba óta tudjuk, hogy lehet jó YA-bestsellerből igen erős filmet készíteni, ami jó a tiniknek és a felnőtteknek is. Van némi hasonlóság a két sztori között, hiszen itt is egy súlyosan beteg fiatal lány a főhősnő, aki élete 17 éve alatt szinte nem is létező immunrendszere miatt nem hagyhatta el a házat, ahol anyjával él. Aztán jön a szerelem. Eddig még rendben is vagyunk.

De a Minden, minden igazából sajnos pont olyan steril, mint amilyen házban a fiatal Maddy él, és ez egyáltalán nem megbocsátható. Az alaptörténetben ugyanis benne van a dráma, a lázadás, a félelem, komoly problémák, komoly lehetőség a fiatalabb srácok és lányok komolyabb gondolatainak megjelenítésére, de ehelyett kivonnak mindent, ami egy pici koszt adna ehhez a filmhez. Pedig ehhez aztán kellene koszt adni.

Ott van ugye Maddy, akinek steril életébe becsapódik az új szomszéd srác, aki szerencsére szintén steril, de hogy hogyan és miért szeretnek egymásba, az a világtörténelem egyik legnagyobb rejtélye. Csak úgy. Van ilyen. De amikor el kell mesélnie az anyjának, hogy miért jön be neki Olly, tulajdonképpen elmondja, hogy éjszakákon át beszélgetnek, de magáról nem igazán beszél a srác. És hogyan írja le? Mik a legjobb tulajdonságai? Mindig feketében jár. Kedves. És azt mondta a lánynak, hogy vicces, okos és szép. Oké, de milyen Olly? Passz?

Végtelen, hatalmas, rózsaszirmos szerelem ez, és ezt el kell fogadni, nem gondolkodni rajta. A karaktereken sem szabad. Levágtak róluk mindenféle sallangot, de sajnos mindenféle érdekességet is. Csak úgy vannak. A párbeszédek teljesen hiteltelenek, így tinik az életben nem beszélnek egymással, a viccesnek szánt részek viszont legalább a nagyon fiataloknak szólnak, ezt legalább sikerült jól belőni, de egy felnőtt a facepalmok facepalmját követi el, amikor egy ponton azon kellene röhögnie, hogy egy elképzelt asztronauta a sisakján keresztül akar inni egy szívószállal, miközben fiatalok romantikusan beszélgetnek egymással. Igen. Ennyire rossz a helyzet.

Kár ezért a filmért, pedig a lehetőség benne volt, mert maga a történet hordoz magában erős momentumokat, maga a végkifejlet is túlnő a tinidrámán, de a megvalósítása sajnos egy délutáni C-kategóriás gyerekfilm szintjén ragad meg, nem is érteni, hogyan kerülhetett ez az egész moziba. Látszik, hogy nem volt rá pénz, a casting nem sikerült jól, úgyhogy úgy fog eltűnni a Minden, minden a süllyesztőben, hogy inkább emlékezni sem akarsz majd rá. De a tinik valószínűleg néhányan párás tekintettel nézik majd végig ezt a teljesen valószínűtlen szerelmi sztorit. Lelkük rajta. Nekünk rémálmainkban se jöjjön elő.

A player szerint

  • Rettenetesen steril
  • Borzasztóan életidegen párbeszédek
  • Egy ígéretes tinidrámát mesél el súlytalanul és tét nélkül
Player-méter
3
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés