Egy naiv, reményeit könnyen feladó lány története, aki Manhattan fényei között táncol és énekel, miközben azt keresi, ami mindannyiunkat vonz és izgat: a szerelmet, és egy helyet a kegyetlen világban. Az egyik legsikeresebb hazai zenés színházi rendező, Béres Attila nemrég a Szolnoki Szigligeti Színházban állította színpadra a Sweet Charity-t, ami augusztus 6-án érkezik a Városmajori Szabadtéri Színpadra.
A kezdeteket a film- és a színháztörténet egyaránt büszkén jegyzi fel lapjaira: Federico Fellini emblematikus filmje, a Cabiria éjszakái ihlette a Broadway‑siker, Bob Fosse rendezte musicalt, amiből aztán Shirley Maclaine főszereplésével készült filmváltozat. A beszédes nevű Charity Hope (Szolnokon: Masina) Valentine sztorija ugyanakkor jóval ritkábban kerül színre Magyarországon, mint ahányszor nagyhírű testvéreivel, a Kabaré-val vagy a Chicagó-val találkozhatunk. A ritka igenis tud szép lenni: hogy minőségében egyáltalán nem marad el az említett musicalektől, arról könnyedén meggyőződhet a néző, aki most jegyet vált a Városmajorba.
Adott egy kicsit talán önsorsrontó, mégis üde és bájos lány, akinek valahogy semmi sem akar összejönni az életben. A New York-i éjszakában táncosnőként keresi a betevőt, de persze valójában arról álmodik, hogy a jóképű lovag majd szélesre tárja a lebuj ajtaját, hogy végre elragadja őt egy egészen másfajta valóságba. Aztán egy váratlan találkozás miatt hirtelen úgy tűnik, hogy az élete végre rendes kerékvágásba kerül, csakhogy... A folytatást fedje homály, hiszen a jó színház sosem nélkülözi a fordulatokat és a meglepetéseket, és ez igaz a Sweet Charity történetszövésére is.
Aki eddig nem ismerte, most biztosan megjegyzi a címszerepben valósággal ragyogó Biró Panna Dominika nevét, aki az előadásban nem csupán kitűnően énekel és táncol, de kivételes karizmával létezik a színpadon. Charity életének minden rezdülését magunkénak érezzük: ahogy újból és újból szerelemre vágyik, még ha a férfiak rendre be is csapják. Az életigenlő vidámság mellett rendre megjelenik a kiábrándult keserűség is: ezek jó érzékkel kikevert elegye adja a darab sajátos ízvilágát.
Béres Attila szolnoki rendezői működéséről a kritika felsőfokban szólt: „...munkáinak jellemzője, hogy nem papírmasé figurákkal dolgozik, hanem lelkekkel, akik közeli ismerőseink a mindennapjainkból. A drámát, az egyéni sorsot keresi a többség számára egyszerű szórakoztatóipari darabokban is. A rendezőt nem először érdekli a mind hierarchikusabbá váló társadalom, amelynek a legszélére szorultaknak semmi esélye újra illeszkedniük az úgynevezett polgári társadalomba.”
Érdemes ugyanakkor a produkcióra tágabb kontextusban is rápillantani: Barabás Botond – aki maga is fontos szerepet alakít az előadásban – igazgatása alatt mintha végre Szolnokon is újraéledne a valódi színház. Izgalmas rendezők fontos vállalásai bukkannak fel rendre a repertoáron, és Béres Attila meghívása jól illeszkedik egy folyamatosan bővülő névsorba. A szolnoki Sweet Charity megnevettet és elgondolkodtat, elvarázsol és megrendít. És bár kicsit kétségbe is ejt a folytatást illetően, de ha valaki ma is hisz a mindig jóra forduló tündérmesékben, magára vessen...
A cikk létrejöttét támogatta a Városmajori Szabadtéri Színpad.
