Egyszerre kényeztetni a játékos lelkét, elméjét és érzékszerveit. Míg a legtöbb játék jobb esetben az említett mutatványok közül csak kettőt képes abszolválni, a The Last of Us zsigerből hozza mind a hármat, mégpedig olyan elsöprő erővel, aminek legfeljebb egy élőhalott lenne képes ellenállni.

Egy, az emberi testet megtámadó gombafertőzés nem csupán kiirtja, hanem vérszomjas véglényekké transzformálja bolygónk lakosságának 99 százalékát, a megmaradt túlélők pedig egy elvadult, a civilizációs értékeket erőszakra cserélő világban kénytelenek küzdeni a túlélésért. A történet ebben a vészterhes, rozsdaszínű világban két olyan emberről szól, akik a múltban szerzett soha nem gyógyuló sebeikre szinte áthatolhatatlan páncélt növesztettek.

Ha összegyűjtenénk azokat a műveket, melyek ismeretében olykor könnyed déja vu keríti hatalmába a játék előtt ülőket, a lista meglehetősen hosszú lenne. Kezdenénk Az út című feelbad-movieval, aztán jöhetne a Legenda vagyok, Az ember gyermeke, a The Walking Dead és társai, majd olyan videojátékos alapművek, mint a Dead Space, a Resident Evil, az Alan Wake és még sorolhatnánk. A Naughty Dog zsenijeit dícséri, hogy a kölcsönvett motívumokból építkező játék önmagában válik hivatkozási alappá. A srácok úgy idéznek, hogy azt Tarantino sem csinálná jobban.

Példás arányérzék uralja az alkotást; amikor arra van szükség, az akcióbomba detonálja a képernyőt, a jól elhelyezett csendesebb szekvenciák viszont nélkülöznek bármiféle felesleges truvájt. Csak a legizgágább ujjakkal megvert játékosok fogják terhesnek érezni ezeket az elmélázó részeket. Az a folyamat, ahogy két magányos, súlyos terheket cipelő ember megtalálja egymásban azt, amit tőle ez a kegyetlen világ egykoron elszakított, a lehető leghitelesebb formában bontakozik ki a szemünk előtt.

A Naughty Dog az érzékeny karakterábrázolás érdekében még az ezüsttálcán kínálkozó hatásvadász ijesztgetésekről is hajlandó lemondani. A játékos így olyan közel kerülhet a két főszereplőhöz, amennyire csak egy digitális világba injektált személyiséghez közel lehet. Ennek, valamint az utolsó szögig megtervezett grandiózus környezetnek és az Oscar-gyanús szinkronmunkának köszönhetően a játék világában minden kimondott szónak súlya van, egyes torokszorító jeleneteknél pedig egészen biztosan a szemedbe fog menni valami.

Egészen hihetetlen, mekkorát dob a játékmeneten az, hogy a fedezékbe húzódás ezúttal nem kapott dedikált gombot. A lokációkat végre nem fedezékül szolgáló felületek rendszereként, hanem egy életszerű küzdelem helyszíneként fogod érzékelni, ahol tényleg csak rajtad múlik, hogyan küzdöd le az ott grasszáló rosszfiúkat. Az egyébként nem forradalmi lopakodás ezzel pont annyira tűnik újszerűnek, hogy felérjen az alkotás többi komponenséhez. A tűzharc, a kézitusa, a logikai feladványok, a gyűjtögetés és a felfedezés a zseniális pályatervezésnek köszönhetően tökéletes összhangban rezonálnak egészen a tizenöt órás kaland utolsó képkockájáig. A helyenként tapasztalható apróbb hibák – melyek szinte kizárólag a társak intelligenciájára korlátozódnak – csak annyira zavaróak, mintha életed filmjét félidőben megszakítaná egy félperces reklámblokk.

A játék grafikai megvalósításáról ódákat lehetne zengeni, de inkább elégedjünk meg egy szigorú ténymegállapítással: a The Last of Us jelen generáció legszebb, leglátványosabb produktuma. Nem hisszük, hogy az év utolsó negyedében érkező nextgen játékok érkezéséig bármi is képes lenne akár csak megközelíteni az itt látható bombasztikus minőséget. A fény-árnyék hatások megvalósítása például jó… és csak azért jó, mert sokkot kaptunk. Tudjátok mit? Sose volt még ilyen jó!

A The Last of Us a definitív tízpontos játék, a Playstation 3 legjobb exkluzívja, és esélyes nevező a generáció legjobb játékának címére. A bravúrhoz az idézetekkel teleszórt, mégis frissnek ható történet, a közel tökéletesre csiszolt játékmenet, a letaglózó audiovizuális körítés és egy titkos összetevő példaértékű összefőzésére volt szükség. A titkos összetevő mibenléte az első óra után válik nyilvánvalóvá: a Naughty Dog nagyon szerette ezt a játékot. Az érzés pedig ragadós.

10/10

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon