Ez a TMNT-mozi az, amire már nagyon régóta vártunk, csak nem akkor, amikor vártuk, és nem olyan hangnemben. És szögezzük le, Megan Fox még mindig indokolatlanul szexi April O'Neil.

Gyerekkoromban annyira függtem a Tini Nindzsa Teknőcök-rajzfilmsorozattól, mint az ételtől. Nem volt más, csak ez a négy teknőc, akik lazák voltak, imádták a pizzát, és mindig azt mondták, hogy kowabunga, jelentsen ez bármit is. Nekem nem kellett több. Minden részt láttam. Azaz mindet nem, mert néha el kellett mennünk otthonról vasárnap reggelente, és beidőzíteni a videót, hogy felvegye, de jaj, nem mindig vette fel, és akkor sírtam. Kínkeservesen. Nem lehetett olyan hét, amikor nem kapom meg az adagomat. És igen, imádtam az 1990-es filmet is, a hülye szóvicceket, a CGI-mentességet, egyszerűen nem lehettem volna boldogabb.

Aztán jött Michael Bay, hogy visszahozza producerként a gyerekkoromat. De nem igazán ment neki. Részeredményeket elért, de hát a Tini Nindzsa Teknőcök 2014-es rebootja inkább volt egy más karakterekkel megálmodott Transformers-film, amiben ráadásul Aprilt az a Megan Fox játssza, akinek soha, semmilyen körülmények között nem lenne szabad ilyen szerepeket adni. Nekem, mint egykori rajongónak azért akadtak élvezhető pillanatai, nem bántott a gyerekessége, de azért akkor dobogott meg igazán a szívem, amikor kiderült, a folytatásra behozzák Bebopot és Rocksteadyt, valamint megérkezik Krang is. Sejtettem, hogy ez a film egyszerűen nem lehet rossz egy régi rajongónak.

És tulajdonképpen nem is az, ha nem várunk tőle mást, mint nosztalgiát. A túlságosan is felpumpált teknőcök még mindig indokolatlanul dobálóznak szóviccekkel, de hát ez régen is így volt, maximum mi lettünk öregebbek. Hogy buta a film? Miért? Anno annyira okos volt? Soha nem az eszéért szerettük a rajzfilmet sem, bár az tény, hogy kissé vissza lehetne fogni a tempón, csak hát ez mégis  egy Michael Bay produceri felügyeletével készült mozi, örüljünk neki, hogy nem lett ezerszer rosszabb, a Transformers-filmek is egyre gyatrábbak, itt legalább nincsenek gyépés, elálló fogú ikertesó Transformerek, csak régi szereplők, akiket gyerekkorunkban szerettünk.

Bebop és Rocksteady pont olyanok, mint régen, buták, erősek, veszélyesek, és teljességgel indokolatlanok, az átalakulásuk is az, de valahogy mégis meg kellett magyarázni, hogyan lett két bűnözőből két szó szerinti vadállat. A sztori egyébként tele van indokolatlan, elnagyolt mozzanatokkal, és nem is igazán erős a szkript: Raffaello, Donatello, Michelangelo és Leonardo megint Zúzóval találja magát szemben, aki megszökik az őt szállító autóból, majd hopp, egy rövidke teleport túra után Zúzó Kranggal tárgyal egy portál megnyitásáról, ami azért lenne üdvös, mert ezzel a robot gyomrában lakó rondaság áthozhatná a Földre tömegpusztító fegyverét. Ezzel kapcsolatban egyébként nagyon sok jogos kérdés merülhetne fel, de hagyjuk, Zúzó és Krang összefognak, a teknőcöknek pedig már megint meg kell mentenie a világot.

Az Elő az árnyékból egyértelműen a nosztalgiára épít, a régi karakterek visszatérésére, de arra nem képes, hogy Zúzóra ráadja azt a nyamvadt sisakot, amire viszont nagyon nagy szükség lenne, de ott van helyettük a sztoriba frissen és helyesen beemelt Casey Jones (Elias Koteas) és kedvenc főgenyánk, Krang is. Az azonban már bajos, hogy nem képes a film levetkőzni michaelbaységét, minden nagyon hangos, nagyon gyors, nagyon szexi, a teknőcök pizzájában nyilván szteroidok lapulnak a szalámi alatt.

A végeredmény így felemás, mert ha nagyon nagy rajongó voltál, javarészt élvezni fogod, amit látsz, és kevéssé zavarnak majd a film oltári butaságai, de ha nem voltál az, nem valószínű, hogy szeretni fogod, amit látsz. Ha akartál gyerekkorodban nundzsakut azért, mert Michelangelónak is volt, mindenképpen zarándokolj el erre a filmre.

A player szerint

  • A régi szereplők előkerülése miatt eszméletlen a nosztalgiafaktor
  • Sajnos ennek ellenére is nagyon buta
  • Csak a régi rajongók fogják értékelni
Player-méter
6
És ezt olvastad már?
Már hárommillió forintért is lehet jegyet venni az új Pókember-mozira