Szabó Sándor képeit érdemes lesz az év sajtófotói közé jelöltetni, különleges és szívszorító pillanatokat örökített meg a fotós a ritkán látható természeti jelenségről.

Saját szavaival így emlékszik vissza a történtekre:

"Már napok óta figyeltem a vízügyi jelentéseket, hogy merre tart az árhullám a Tiszán, hogy fotózhassak. Állítólag több, mint 30 éve nem volt ilyen jeges ár.

Utoljára 1985-ben történt, hogy fel kellett robbantani a jeget. Ilyenkor a zajló jég megakad a kanyarulatokban és helyenként már elérte a 2,5 méter magasságot. Csütörtök este jelezte az egyik környékbeli település polgármestere, hogy 10-én Győröcskénél, (Záhony alatt néhány km-rel) ferobbantják a jégtorlaszt.

Azért mentem, hogy ezt a robbantást fotózzam, de arra nem számítottam, hogy ilyen eseménynek leszek a szemtanúja. Végül a robbantás elmaradt, mert a jég elindult magától. De mivel a folyó áradt, nem lehetett a közelébe jutni, hiszen az ártér víz alatt volt. Mivel jól ismerem a környéket, több helyen próbálkoztam a folyó megközelítésével, de terepjáró híján volt ahol nem mertem bemenni és volt, ahol a vízügyi szakemberek nem engedtek fel a gátra.

Szabolcsveresmartnál 2 km-ről tudtam megnézni, ahogy zajlik a folyó és hallottam a robajt. Ezek után úgy döntöttem, hogy a cigándi hídhoz megyek. Próbáltam kiszámolni, hogy mikor érhet oda, kb 10 km-re van veresmart a hídtól. Végül egy gátőr mondta, hogy nyugodtan hazamehetek enni, mert két óra alatt érhet kb ide az árhullám, ha nem akad el fentebb, mert a hídtól 3km-re egy szakaszon egybefüggő jég volt, csakúgy, mint a híd előtt.

Végül Révleányvárhoz vezettek a nyomok, a helyi szakemberek is ott nézik meg a zajlást, odamentem én is. A gátőr felengedett a gátra, majd amikor odaértem, minden képzeletemet felülmúlta a látvány.

Jégtáblára kapaszkodó vakondok, a jeges ár tetején rettegő őzek...Ezután visszamentem a hídra.

Nagyjából másfél óra múlva megláttam, ahogy a kanyarban „befordul” a jégár. Először csak a jég jött, majd egyre sötétebb lett a folyó a sok szemét és törmelék miatt. A három őz még mindig a tetején állt, de volt róka és nyúl is, akik ridatan ugráltak jégtábláról jégtáblára az életüket mentve.

Aztán az őzek belestek a vízbe, de szerencsére visszakapaszkodtak a jégtáblára és amíg láttam őket, még éltek. Volt egy őz, aki szintén ugrált tábláról-táblára, de neki a jobb első lába el volt törve csak a bőr tartotta, szörnyű látvány volt. Ő végül kifáradva a fájdalomtól aléltan összegömbölyödött és egy jégtáblára feküdt, beletörődve a sorsába és átadva magát az elmeknek.

Közben lement a nap, ami változatos képeket szült, életem legszebb fotóját készítettem el a kék órában a zajló folyóról. A jeges ár kb 7 km hosszú volt és másfél-két órán át tartott a vonulása."

A különleges pillanatok mellett az is drámai látvány, mennyi szemét vonul a jégtáblák között.

Ezúton is köszönjük a fotókat és továbbra is várjuk a hasonló képsorozatokat, ha láttok valami különlegeset!