Szükség volt-e egy igazán jó Tom & Jerry-filmre? Miért is ne lett volna? Kellett-e modernizálva felidézgetni a régi gegeket? Nagyon nem.
Hauschel Tamás vagyok, évtizedek óta Tom & Jerry-rajongó. Sosem fogom elfelejteni, hogyan nyúltam gyerekkorom nehezebb napjain a VHS-kazetta után, amire isten tudja, mennyi epizód volt felvéve, és arra is, hogyan néztem rongyosra, ha betegen feküdtem például otthon. Egyszerűen imádtam a hangulatát, a poénjait, és nem, én sem értettem, hogy Jerry miért nem ég a pokol tüzén, miután néha abszolút ok nélkül cseszegette Tomot. De imádtam, és imádom a mai napig is. Annyira, hogy a gyerekeimnek is megmutattam a régi részeket, és annyira rácsúsztak, akkora rajongók lettek, hogy most nem tudom, meg merjem-e nekik mutatni az új mozifilmet.
Mert ez valami rettenetes.
Egy teljesen önálló Tom & Jerry sztorit sikerült összerittyenteni, amiben először találkozik a cica és az egér, gyorsan össze is balhéznak, majd egy helyen kötnek ki, egy szállodában, ahol épp az évtized esküvője készül, egy gazdag celebpár kelne egybe, a hotelnek azonban nem jön túl jól, hogy többen egeret láttak a falai között, az meg pláne nem, hogy megjelenik Tom, aki elkapná Jerryt, közben pedig törnek és zúznak, ahogy azt már évtizedek óta megszokhattuk.
Ezzel egyidőben egy ellopott CV-vel rendezvényszervezői melót szerez magának a szállodában a jószívű Kayla (Chloë Grace Moretz), aki mindent megpróbál megtenni, hogy eltitkolja, mennyire nincs tapasztalata, és ahhoz, hogy bebizonyítsa, ő a legjobb munkaerő, összefog Tommal, hogy elkapja az egeret. Közben pedig próbálja szervezni az esküvőt, ami egyre durvább méreteket ölt. Közben a film megpróbál fontos dolgokat tanítani a… kinek is? Mert ebből aztán egyetlen korosztály sem visz haza semmi fontosat.
Az egyik nagy tanulság mindenképpen az, hogy előbb-utóbb úgyis kiderül, ha kamuzol, de ha a legjobbat hozod ki magadból, bármire képes lehetsz.
Ez még önmagában nem is egy rossz vonal, csak az a baj vele, hogy Kayla karaktere nagyon idegesítő és szürke, Chloë Grace Moretzhez egyszerűen nem illik ez a szerep, sokkal jobb színésznő ő ennél, itt semmi más dolga nincs, mint zavartnak lenni, ráadásul lehetőleg úgy, hogy minden egyes pillanatban túljátssza a szerepét.
Ez nem csak rá igaz, minden egyes színésznek ez volt a feladata, úgyhogy itt Tim Story rendező lehet a ludas, ami nem túl meglepő, azt tekintve, hogy ő aztán a Barbershopon kívül egyetlen értékelhető filmet sem tett le az asztalra, rábízni ezt a projektet legalább annyira volt jó ötlet, mint Tarantinóra bízni egy Teletubbies-mozit, bár mondjuk azt biztosan megnéznénk. Hogy Storynak mennyire nem megy a rendezés, azt Michael Peña mutatja a legjobban, akinek általában marha jól áll a túl hangos, túlspilázott, mindig ezer fokon égő csávó szerepe, itt viszont rohadt idegesítő, természetellenes és még csak el sem lehet rajta mosolyodni.
Jó, de akkor biztosan elviszi a balhét a rajzolt állatsereg, Tom, Jerry, plusz régi ellenségeik, például Cövek kutya, és az utcai macskák.
Ha valakik, hát ők mindent megtesznek, hogy a hangulat a régi legyen, de ez a film nem kér a régi hangulatból, a régi gegekből viszont rengeteg ismertebbet visszahoz. Így aki betéve tudja a régi epizódokat (kb. a felnőttek 80%-a), az furán fog pislogni a sokadik „felmelegített” poén láttán, amik ráadásul nem is működnek ebben a verzióban.
A Tom & Jerry-film ugyanis nagyon mai akar lenni, és ez pocsékul áll neki. Tomnak és Jerrynek a film egyik pontján Insta-profilja lesz, amire töltögetik a fotóikat, azt pedig végképp nem lehet megbocsátani neki, hogy Tom egy ponton dalra fakad, de konkrétan T-Pain hangján, autotune-olva, aminek semmi értelme, hiszen Tom zongorista akar lenni, és nem autotune-olt popsztár. Tim Storyt ezen a ponton megkínálná az ember egy vasalóval, igen, pontosan tudod, hogyan.
A film másik legidegesítőbb pontja a celebpár, akiket valami castingtragédia folytán sikerült két teljesen össze nem illő színészre osztani, Pallavi Sharda és Colin Jost még távolról sem összeillő pár, nincs köztük kémia, Colin karaktere pedig olyan szinten idegesítően buta, hogy legszívesebben kimentenéd a lányt ebből az egész kapcsolatból. Mellettük persze még a főhősnőnek is adni kellett valami romantikus szálat, aminek legalább annyi súlya van, mint egy marék szárított molylepkének.
És nem is az a baj, hogy ilyen unalomig koptatott panelek mentén készült ez a film, mert a gyerekeknek nem is feltétlenül kell más. Ők biztosan jól fognak szórakozni ezen az egészen, mivel Tom és Jerry cukik, bár Jerrynek ebben a filmben is illene többször a pokol tüzén égni. Viszont a Tom & Jerry mozifilm igazából nem jó senkinek. Az lett volna a dolga, hogy a felnőttek párás tekintettel éljék újra miatta a gyerekkorukat, a gyerekek sírva röhögjenek, és hogy óriási szíve és lelke legyen, mint ahogy régen is volt.
Helyette szív és lélek nélkül, fura zenékkel, bizarr módon modernizált változatban próbál elmesélni egy történetet az összefogás fontosságáról, miközben a létező legrosszabb módon beszél a mérgező kapcsolatokról, rengeteg olyan geggel, amit az eredeti sorozatból „vett kölcsön”. Ebben a formában kár volt mozikba küldeni Tomot és Jerryt. Sokkal jobban jársz, ha újranézed a régi, még mindig nagyon vicces epizódokat. Tom ott is zongorázik, és azon még most is szívből tudsz nevetni, pedig már ezerszer láttad.