Imádjuk Rian Johnson whodunnit-krimiszériáját, ezért tűkön ülve vártuk a Tőrbe ejtve következő részét, melynek alcíme ezúttal komoly misztikus szálat sejtetett: Ébredj fel, halott ember. Hogy szerephez jut-e a természetfeletti, azt nem áruljuk el, azt viszont igen, mennyire talált be a zseniális Benoit Blanc harmadik nyomozása.
A kritika címe persze hamar elspoilerezi a választ: nem annyira, mint az előző két epizód, de azért ennyivel nem szabad elintézni a filmet, melyben Blanc egy meggyilkolt lelkész ügyében nyomoz. Az áldozat egy kis vidéki gyülekezet lelki pásztora, akihez egy szerencsétlen kihágás miatt kvázi büntetésből elküldik segédlelkésznek a bokszolóból lett fiatal papot, aki hamar felméri, hogy újdonsült főnöke egy igazi rohadék. Ezen felismerésének hangot is ad, így amikor a papot rejtélyes, majdhogynem lehetetlen körülmények között meggyilkolják, azonnal rá vetül a gyanú árnyéka. Ekkor lép be a történetbe Benoit Blanc, a tévedhetetlen mesterdetektív, akinek ezúttal nemcsak a bűnügy felderítésével, de komoly hitkérdésekkel is szembe kell néznie.
Muszáj ezzel kezdeni: Johnsonnak most is csodálatos színészeket sikerült összetrombitálnia, akik egytől egyig kitesznek magukért. Daniel Craig szinte már rutinszerű, de kicsit sem unalmas az excentrikus, tévedhetetlen, kicsit egomániás, de jószívű nyomozó szerepében, aki mellett olyan sztárok színesítik az összképet, mint Mila Kunis, Glenn Close, Thomas Haden Church, Cailee Spaeny, Kerry Washington, Jeremy Renner, Josh O'Connor és nem utolsósorban Josh Brolin, aki az áldozat szerepében kiválóan jeleníti meg a manipulatív, velejéig romlott egyházi figurát.
Az első részben már azt hittük, tudjuk, mi történik, de egy aprócska információ a cselekmény egy pontján visszamenőleg is átértelmezett mindent. A második rész hasonló narratív fordulattal élt, és egy emberes flashbackkel forgatta meg a széket a nézőkkel. Az Ébredj fel, halott ember ezekhez képest egy sokkal hagyományosabb krimi, melynek történetvezetése lineárisabb, és bár egyes, talán túl egyértelmű utalásoknak köszönhetően a figyelmesebb nézők megsejthetnek bizonyos fordulatokat, a rejtély még így is elég agyafúrt ahhoz, hogy a finálé meglepetéseket okozzon nekünk.
Kicsit nagyobb probléma, hogy ezúttal nem minden esetben tiszta, Blanc mikor és mely jelek alapján bogozza ki a szálakat. Nem arról van szó, hogy nem hisszük el neki, hogy ennyire profi – ahhoz Daniel Craig túlságosan jól hozza a karaktert –, inkább csak adott dolognak érezzük, hogy érti, mi zajlik a sztori hátterében, ahelyett, hogy mi is vele együtt, a történet előrehaladtával párhuzamosan értenénk meg a dolgokat. Szerencsére a forgatókönyv van annyira alapos, hogy feltételezésünk szerint többszöri újranézés után minden a helyére kerülne, de az élmény mégsem az, hogy a néző organikusan, a főhőssel együtt dolgozza fel agyban a sztorit, inkább csak sodródunk az eseményekkel.
Bár itt is hasonló a felállás, mint az eddigi epizódokban – Blanc egy csapatnyi gyanúsított gyűrűjében keresi az elkövetőt –, nem valószínű, hogy ezt a részt bárki is össze fogja majd keverni az eddigi kettővel. A filmben egyfelől komoly világnézeti, vallási kérdések is felmerülnek, másfelől pedig az alkotás ódon, itt-ott gótikus horrorokat idéző ecsetvonásokkal operál, ami eddig nemigen volt jellemző erre a szériára.
Ezt egy kicsit sem szánjuk kritikának, a filmnek ugyanis nagyon jól áll az a pár árnyalattal sötétebb és misztikusabb audiovizualitás, ami határozottan Tim Burton valaha volt jobb formáját idézi. Nem kell megijedni, Rian Johnson nem horrort rendezett, a franchise főhőse most is hozza azt a könnyedséget, amit a korábbi darabokban láthattunk tőle, és a humor is ott van, ahol lennie kell, még ha ezúttal kicsit sötétebb is a megszokottnál.
A széria színvonalát jelzi, hogy az Ébredj fel, halott ember még úgy is kiváló szórakozás, hogy ezzel akadt a legtöbb problémánk az eddigi részek közül. A rejtvény megfejtésében az alkotók ezúttal nem szántak akkora szerepet a nézőknek, de a feladvány van annyira cifra, hogy a finálé még így is izgalmas felismerésekkel szolgál, arról nem is beszélve, hogy ezt a színészgárdát még akkor is élmény lenne nézni, ha két órán keresztül hümmögve sakkoznának. Bár nem lett makulátlan, a harmadik Tőrbe ejtve sem okozott csalódást.
