A világ kedvenc b*szós-kardozós sorozata folytatódott. Halleluja!
A Trónok harca még mindig azért az HBO egyik legjobb szériája, mert olyan, mintha az ember könyvet olvasna. A legkisebb mértékben sem kompromisszumkész, és ez hála istennek az új évad első két részében sem változik meg: villannak a fedetlen női testrészek, szex, vérfürdő, szodómia, és ahogy a Soerii & Poolek mondaná: törpe, csirke, k*rvák…
Aki eddig nem látta, annak csak rövid ízelítőt adunk az előző évadból: kiderült, hogy a Hét Királyságban nem szerencsés, ha Stark családnévvel rendelkezel, mert pechesebb napok várnak rád, mint Bruce Willisre, amikor azzal a bizonyos „utálom a feketéket” táblával a nyakában huncutkodott Harlemben. Ebben a világban valahogy túl sok az egy főre eső királyok száma, ráadásul olyan kópés teremtések ezek, hogy képesek pajkosan kitolni egymással, ha érdekeik nem egyeznek. És általában nem is egyeznek.
A Trónok harca első évadában az ifjú Joffrey király felemelkedése és az idősebb Stark bukásának történetét vehettük végig, de mint tudjuk, még csak most jön a java. A tél közeleg. A trónok harca még mindig gyomorforgatóan züllött. Olyan, mintha ebben a királyok által telezsúfolt világban mindenki könnyedén szerezhetne beugrót egy közeli elmegyógyba.
A tovább után spoilerekkel folytatjuk…
A sorozat/a könyv szépen adagolja a beteg pillanatokat, hozzájuk szoktat minket, hogy egy idő után már természetes legyen azok előfordulása. Az, hogy valaki csak a saját lányait veszi el feleségül, majd ejti teherbe, már nem is érdekes. Egy kis ondó-letörlés a száj széléről? Hát persze... Hogy valakinek patakokban folyik a vére, már fel sem tűnik. Hogy mindenki a maximumot hozza ki magából színészi játékok terén, azt már megszoktuk. Nincs olyan színész a sorozatban, aki akár csak közepes lenne, még az utolsó mellékszereplő is olyan alakítást nyújt, amitől azonnal a kezébe adnánk a világon létező összes díjat, az Arany Málnát kivéve.
Külön öröm, hogy Melisandre szerepére sikerült leszerződtetni a gyönyörű Carice van Houtent, aki eddig sem a szemérmességéről volt híres, gyönyörű testéről viszont annál inkább. Mi főleg a Valkűrből, illetve még inkább a Fekete könyvből emlékezhetünk rá, ahol már nem először mutatott meg tényleg mindent magából, és ahogy elnézzük, itt sem lesz más a helyzet: már a második epizódban ruha nélkül köt ki egy asztalon.
De a hangsúly persze nem csak a testek látványára helyeződik, hanem az ármánykodásra, a háború előkészületeire és a bosszúra. Arra, hogyan lehet megtartani egy trónt, bármi áron. Még az sem baj, ha közben csecsemőket kell leszúrnunk a siker érdekében. A Hét Királyságban csak az a lényeg, hogy az egyre idegesítőbb Joffrey maradhasson az uralkodó, amihez vérfertőző anyukája és kisebb udvartartása igen gazdagon asszisztál. A fiatal királyt már legszívesebben egy kard hegyén látnánk viszont, de bukására még sokáig várni kell, addig el kell viselnünk, hogy a mostani igencsak kemény helyzet lesz még rosszabb is.
Aki esetleg régen látta volna az első évadot, és elfelejtett volna bizonyos momentumokat, szereplőket, annak érdemes végigvenni újra azt a pöttöm 10 részt, mert itt bizony semmi sincs megmagyarázva, újramelegítve, továbbra is olyan a Trónok harca, mintha valami gigantikus, több napig tartó filmet néznénk 50 perces epizódokra szétszabdalva. Így érthető, hogy van, aki kivárja a végét, és egyben küzd meg a teljes évaddal. De az igazi rajongó nem lesz képes kibírni a több hónapnyi várakozást. Ha valaki egy tökéletes, okos és a végletekig precíz fantasy sorozatot keres, akkor még mindig a Trónok harca a legjobb választás.
Fotók: HBO Press
