Pénztárcákat készenlétbe!

A Microsoft már múlt héten elárulta, mikor és mennyiért jön az Xbox Series X, sőt, bejelentették a fékezett habzású és emiatt lényegesen olcsóbb Series S-t is azoknak, akik nem akarnak közel kétszázezer forintot játékkonzolra költeni.

Kiderült, itthon mennyibe kerül és mikor jön az Xbox Series X

Már a hivatalos magyar árat is tudni lehet.

A labda tehát a Sony térfelén pattogott, ezért amikor belengették, hogy itthoni idő szerint szerda este mutatnának valamit, már sejtettük, hogy az új trailerek mellé végre megjelenési dátumot és fogyasztói árat is kapunk majd.

Korábban felmerült az a pletyka, hogy a Sony annyira beijedt a Microsoft újgenerációs konzoljainak árazásától, hogy pontosan arra az összegre csökkentette a drágábbik, vagyis optikai meghajtóval szerelt PS5 árát, amennyibe a Series X fog kerülni.

Azt talán soha nem fogjuk megtudni, hogy ez igaz volt-e, de az biztos, hogy a lemezmeghajtóval szerelt PlayStation 5 végül tényleg ugyanazt az árcédulát kapta, mint a drágábbik újgenerációs Xbox, vagyis

499 dollárért érkezik a boltokba, ami itthon feltehetőleg 180 ezer forint körüli összeget fog jelenteni.

Az olcsóbbik PlayStation 5-nek viszont sehogy sem tudták leszorítani az árát az Xbox Series S szintjére, így ez kerek száz dollárral lesz drágább a Microsoft szerényebb gépénél, ami így a hamarosan beinduló konzolháború egyik favoritja lehet.

És hogy mikor jön a PS5?

A szerencsésebb országokban már november 12-én megvásárolható lesz, a világ többi részén pedig egy héttel később indul a forgalmazás. Talán mondanunk sem kell, hogy Magyarország a világ többi részét erősíti.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés