2000-ben került a mozikba a Végső állomás első része, mely az akkoriban már épp fáradó tinihorrorok zsánerét azzal rázta fel, hogy magát a Sorsot – vagy a Halált, ha úgy tetszik – tette meg főgonosznak.

A koncepció csiklandóan frissnek hatott akkoriban: egy srác az osztálykiránduláson megérzi, hogy a repülőgépük le fog zuhanni és bepánikol, mely miatt őt és néhány társát leszállítják a gépről, ami aztán tényleg felrobban a levegőben. A csavar, hogy mivel a túlélőknek a gépen kellett volna lenniük, vagyis rajta vannak a Halál listáján, ezért a Sors utánuk ered és valahogy úgy intézi, hogy mindenképpen kövessék társaikat a túlvilágra.

A filmet nyilván nem a fesztiválszezonra készítették, de olyan elképesztően furmányos jelenetekkel pakolták tele, hogy a közönség a vállára emelte. Annyira, hogy a remek első rész ezután még kapott négy, egyre gyengébb folytatást, majd az ötödik résszel a széria a szögre akasztotta a kabátját 2011-ben.

Most úgy tűnik, hogy a bosszúálló Sorsnak ismét dolga akadt, a The Hollywood Reporter ugyanis jelentette, hogy az HBO Max berendelte a széria hatodik részét.

Azt nem lehet tudni, hogy az új film folytatás, remake vagy esetleg reboot lesz-e, de azt igen, hogy a sztorit egy nem kisebb sztár írja, mint a Marvel és a Sony közös Pókember-mozijainak rendezője, Jon Watts, aki producerként is részt fog venni a munkálatokban. Premierdátum természetesen még nincs, de az biztos, hogy a film azonnal elérhető lesz az idén hazánkban is elstartoló HBO Maxen.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Közös dalt adtak ki Paul McCartney és John Lennon fiai

További cikkeink a témában