Amikor szerdán kiderült, hogy Bruce Willis már egy ideje afáziás, ami nemcsak a szerepválasztásaira, de az alakításaira is kihatott, hirtelen nagyon kínossá vált az a három nappal korábban neki kiutalt Arany Málna-díj.

A Razzie szervezőinek első reakciója nem volt épp tankönyvbe illő, de már akkor jelezték, hogy megfontolják a díj visszavonását.

Most pedig döntésre jutottak, és a díj alapítói, John J.B. Wilson és Maureen Murphy közleményben tudatták a világgal, hogy a díjat utólag érvénytelenítik. Kihangsúlyozták, hogy amennyiben valakinek az egészségi állapota befolyásolja a döntéseit és a munkáját, természetesen nem helyes emiatt körberöhögni.

Ezzel egy időben egy régi adósságukat is törlesztették. 1981-ben ugyanis Shelley Duvall is kapott egy Arany Málnát a legrosszabb női mellékszereplő kategóriájában a Ragyogás című horrorban nyújtott alakítása miatt, amit akkor a színésznő hisztérikus játékával indokoltak. Később napvilágot látott, hogy Duvallt a rendező, Stanley Kubrick kergette az idegösszeomlás szélére a forgatás alatt, hogy így csikarja ki belőle a lehető leghitelesebb alakítást. Azóta többször is kérték a szervezőktől, hogy az új információk fényében érvénytelenítsék Duvall díját, hiszen a karaktere így egyértelműen a rendező miatt lett olyan, amilyen.

Most, Bruce Willis díjának érvénytelenítésével egyidejűleg ezt a 40 éves vitát is eldöntötték, és végre törölték Duvall Arany Málnáját is. Egyfelől a döntés érthető, másfelől viszont mégsem az. Előfordulhat ugyanis, hogy egy vicc rosszul öregszik, de attól még nem törölhetjük el annak az emlékét, hogy tíz éve jókat röhögtünk rajta.

Ez is érdekelhet:

Rendesen kijutott LeBron Jamesnek, Jared Letónak és Bruce Willisnek a szokásos Oscar előtti szardobálásból

Idén is kiosztották a legrosszabb filmes teljesítményeknek kijáró Arany Málnákat.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés