Egy hét sem kellett ahhoz, hogy kiderüljön, ki járt igazán jól az idei Oscar legnagyobb botrányával. Míg Chris Rock turnéinak egyes állomásaira úgy szétkapkodták a jegyeket, hogy a humoristának új előadásokat kellett vállalnia, addig Will Smithnek sorra dőlnek be a filmtervei.

Ha így nézzük, utólag Rock talán még köszönetet is mondhatna azért a pofonért, hiszen a jegyeladások kilövő száma miatt több millió dollárt tehet zsebre. Na jó, egy élő adásban lezavart sallerért azért nem szokás hálát rebegni, de most úgy tűnik, hogy a színész-komikus a hidegvérének köszönhetően nagyon jól jött ki a sztoriból.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy Rock nemcsak hogy nem tett feljelentést az őt megtámadó kollégája ellen, de úgy tűnik, igyekszik csökkenteni a Will Smith ellen irányuló népharagot. Szerdán például a bostoni The Wilbur nevű klubban lépett fel, és amikor a közönség egyik tagja elkezdte hangosan szapulni Smitht, a humorista azonnal csendre intette.

Mindeközben a pofozkodó színészre olyannyira rájár a rúd, hogy már a második filmtervét teszik vissza a dobozba, ami jól mutatja, hogy egyelőre az iparági szereplők nemigen tudják, mit kezdjenek a kialakult helyzettel. A Filmakadémia április 18-án fog dönteni arról, milyen retorziókat vezessenek be a botrány miatt, de a sztár tagságát már nem tudják sem felfüggeszteni, sem visszavonni, hiszen Smith elébe ment a dolgoknak, és erről a napokban önként lemondott.

Ezzel párhuzamosan az Álomgyár óvatosan elzárkózik az Oscar történetének egyik legnagyobb botrányát kirobbantó színésztől. A The Hollywood Reporter bennfentes infókra hivatkozva azt állítja, hogy a Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk folytatásának előkészületeit a stúdió felfüggesztette, pedig a forgatókönyv első negyven oldalát már korábban elküldték Smithnek.

Most pedig egy újabb filmtervet tettek vissza a polcra, nevezetesen a Netflix Fast and Loose című moziját, melyben Smith egy amnéziás kettős ügynököt alakított volna. Meg kell azért jegyezni azt is, hogy a projekt már korábban is nehézségekkel küzdött, hiszen a streamingóriás elvesztette azt a rendezőt, akit eredetileg kiszemeltek a mozira. Az azonban még ennek tudatában sem fest túl jól, hogy míg a Netflix producerei eddig új rendező után koslattak, most hirtelen levették a napirendről a címet.

Jelenleg nem néz ki túl jól a dolog az indulatkezelési problémákkal küzdő sztár számára, bár biztosak vagyunk benne, hogy amint elül a vihar, a most leállított projekteket újra előveszik majd az illetékesek. Mi legalábbis őszintén bízunk benne, hiszen mindenkinek jár egy második esély.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Már magyarul dörmög Black Adam
Egyetlen stílusos teraszról sem hiányozhat ez a kiegészítő