A Bad Boys harmadik része a bevételeit tekintve mindkét addigi részt túlszárnyalta, így esélyes volt, hogy lesz folytatás, még úgy is, hogy az Oscar-pofon után a stúdió inkább jegelte a projektet.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Szerencsére végül lenyugodtak a kedélyek és így a negyedik rész is elkészülhetett. Az eredetileg betervezett munkálatok után még pótforgatásra is szükség volt, így csak a minap tehetett pontot a stáb a színészekkel közös meló végére.

Will Smith és Martin Lawrence részéről tehát vége a forgatásnak, amit Smith egy az Instagramra feltöltött közös fotóval ünnepelt meg. Ehhez ezt írta:

Kész! Színtiszta varázslat, valahányszor a spanommal nyomjuk. Viszlát június 7-én, a Bad Boys 4-en!

A fotó természetesen Miamiban készült, hiszen a negyedik rész is itt fog játszódni.

A sztoriról egy forgatási lesifotónak köszönhetően tudható, hogy a Smith által alakított Mike Lowrey meg fog nősülni, amit valószínűleg kicsit nehezebb lesz kivitelezni, mint kitalálni. Lassan időszerű lesz az első trailer, annál is inkább, mert – mint ahogy ezt Smith is leírta – vészesen közeledik az alkotás június 7-én esedékes amerikai premierje. A filmet nálunk június 13-án mutatják be a mozik.

Ez is érdekelhet:

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Képregényfilm, de kicsit sem finomkodik az Agyagpofa a teljes előzetese alapján

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Külföldi vagy hazai nyaralás?
46% Külföldi
22% Hazai
31% Idén egyik sem