Nem biztos, hogy Zack Snyder elégedett mosolyok közepette hagyta ott a Warnert. Miután kiderült, hogy képtelen a DC szuperhősös univerzumát felzárkóztatni a Marvel filmes univerzuma mellé, közös megegyezéssel maga mögött hagyta a projektet, majd később a felhergelt rajongói segítségével mégis sikerült neki kizsarolnia, hogy összehozhasson egy saját változatot Az Igazság Ligája című buktából. Már a Netflixnél gyártja az unalmas középszert, de úgy tűnik, továbbra sem akarja békén hagyni korábbi munkaadóját.

Az első filmje, amiben nem segítette őt semmilyen írott, rajzolt vagy leforgatott alapanyag, a 2011-es Álomháború című mozi volt, kívülről egy nagy költségvetésű stúdiófilmnek nézett ki, de valójában szerzői műnek tekinthető, hiszen Snyder saját ötletből maga írt forgatókönyvet, és természetesen a rendezői székben is ő csücsült. A film silány minőségét így nem lehet máson számonkérni, a Warner azonban nem vette intő jelként a blamát, és rábízták Az acélember című Superman-filmet, majd az egész DC-portfóliót, ezt a döntést pedig valószínűleg azóta is átkozza a stúdió összes illetékese.

Ennél is nagyobb baj, hogy Snyder valamiért képtelen békén hagyni a múltat, és előszeretettel nyúlkál hozzá korábbi munkáihoz. A jobban sikerült korai darabokat – a Holtak hajnala és a 300 – nem piszkálja, de az ezek után érkező szennyből folyton össze akarna kalapálni valami értékelhetőt. Az például egészen komikus, hogy az egyébként egyáltalán nem rossz Watchmen: Az őrzők három verzióban is napvilágot látott, miután a mozis verziót követte még egy rendezői, majd egy ultimate változat. Az Álomháború is kapott egy rendezői változatot a csúfos első verzió után, ami természetesen nem tudott a moslékból fogyasztható fogást csinálni, de legalább megnyugtatott mindenkit, hogy a rendező másodszor is megkapta a lehetőséget, így végre elfelejthetjük ezt a kínos epizódot.

Pont annyira jó a film, amennyire ez a videojátékos hangulatú jelenetkép sugallja

Nos, úgy tűnik, a film mégsem nyugodhat békében, hiszen Snyder már korábban is beszélt róla, hogy akár utóforgatásokkal is simítgatna még egy kicsit rajta, és most megint szóba került a projekt, ráadásul olyan kontextusban, amin egy a rendező munkásságát ismerő filmrajongó talán már nevetni sem tud.

Az Empire interjút készített Snyderrel, melynek során feltették neki azt a kérdést, hogy van-e valami, amit a rendező megváltoztatna korábbi filmjein. Erre aztán Snyder olyan választ adott, melynek hallatán valószínűleg a Warner több tucatnyi dolgozójának fájdult meg egyszerre a feje: Az egyetlen film, amin változtatnék, az az Álomháború, mert ezt soha nem tudtam rendesen befejezni – kezdte, és figyelj, mert már jön is a vicces rész:

Még a rendezői vágás sem a helyes verzió, igazából ez csak egy kibővített változat.

Ezzel csak az a baj, hogy a film jogai a Warnernél pihennek, ami valószínűleg jobban szeretné az egészet eltemetve látni, Snydernek pedig mindenképpen meg kellene szereznie a stúdió engedélyét ahhoz, hogy harmadjára is hozzányúlhasson a nyersanyaghoz, ráadásul a munkához nyilván pénzre is szüksége lenne. A rendező korábban lehetséges utóforgatásokról is beszélt, így még minket is meglepett, hogy az interjúban azt mondta, az újabb vágáshoz szükséges jeleneteket már le is forgatta, azokat csak össze kellene illesztenie az eredetiekkel. Ehhez azonban ma már nem elég, hogy szépen kér és rebegteti a szempilláit, hiszen a Warnerrel az ismert okokból nem felhőtlen a kapcsolata.

Snyder szerint már többször kérték a stúdiót, hogy járuljon hozzá a munkához – meg persze az újabb bemutatóhoz, ami szintén nem jön ki két fillérből –, ám eddig nem kapták meg a zöld lámpát. És itt jön be a képbe az a lehetőség, ami egyszer már hozzásegítette Snydert ahhoz, hogy szembemehessen a Warner szándékaival: a direktornak van egy borzasztóan kitartó rajongói bázisa, akiket bármikor fel lehet tüzelni, hogy gyakoroljanak nyomást a stúdióra, és úgy tűnik, már be is lebegtette, hogy nem fél újra ehhez az eszközhöz nyúlni. Amikor a riporter megkérdezte, számít-e a rajongóira, ő sokat sejtetően csak ennyit mondott:

Ha kampányt akarnak indítani, rendben van.

A teljes interjú az Empire nyomtatott változatában jelenik meg, de a fentiek az online felületen már tegnap napvilágot láttak. Reméljük, van abban valami jelzésértékű, hogy egyelőre nem árasztották el a közösségi médiát az Álomháború újabb verzióját követelő hashtagek. Bízunk benne, hogy ezt a borzalmas filmet még a legelvakultabb Snyder-fanok sem szeretik annyira, hogy billentyűzetet ragadjanak.

(Forrás: Empire, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Végre megérkezett a Joker folytatásának első előzetese

Két és fél perc erejéig most tegyél félre mindent!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában