Mark Rober kíváncsi volt, hogy vajon tényleg az életünket kockáztatjuk-e, ha megvágott ujjal indulunk el pancsolni a Karib-tengeren.
A legenda ugyanis úgy tartja, hogy a cápák akár egy kilométerről is megéreznek egyetlen csepp vért, ami számukra olyan, mint egy vacsorameghívás. A stábjával összerakott hát négy rádióvezérelt szerkezetet, melyeket szörfdeszkákra erősítettek, és melyek tehénvért, vizeletet, halolajat, és kontrollként tengervizet csepegtettek az óceánba.
A kis pumpákhoz erősített zsákok pontosan egy óra alatt ürültek ki, a csapat pedig megszámolta, melyik szerkezet mennyi cápát édesgetett magához ennyi idő múltán.
A helyzet az, hogy húsz percig a hajót követő cápákat totálisan hidegen hagyták a szörfdeszkák. Csak ennyi idő elteltével kezdtek el felbukkanni a tehénvért a vízbe juttató szerkezetnél, melyet végül egy óra után 41 cápa követett. A halolajas pumpánál mindössze négy cápa kíváncsiskodott, de a vizeletre és a tengervízre (természetesen) egyetlen egy sem kapta fel a fejét.
A srácok nem érték be ennyivel. Gyorsan összelöktek néhány liternyi embervért, és ezt is szétlocsolták a tengerbe. Ami még az előző kísérletnél is meglepőbb volt, hogy a cápák ezúttal rá sem hederítettek egyik szerkezetre sem, pedig a három deszkából az egyik másodpercenként egy csepp embervért juttatott a vízbe.
Ez a kísérlet végül sikeresen cáfolt rá az olykor véresszájú tengeri predátorokként beállított cápák legendájára.
