Piros - vágná rá minden épeszű ember kapásból, csakhogy a képhez mellékelt magyarázat szerint a fotón egyáltalán nincs piros szín. Na most akkor ki hazudik?

A hazudós tagot úgy hívják, hogy Akiyoshi Kitaoka, aki amellett, hogy pszichológia professzor, eléggé vágja ezt az érzékcsalódás dolgot: az által létrehozott képen

az összes eper szürke színű,

amit az emberek valamiért mégis pirosnak látnak.

A dolog nyitja a színkonstanciában keresendő, vagyis hogy a tárgyak színét ugyanolyannak látjuk, függetlenül attól, hogy mennyi fény éri őket. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy mivel a fotó úgy néz ki, mintha valaki egy halványkék lencsét tartott volna a fényképezőgép elé, a fejünkben lévő Photoshop (aka. az agyunk) automatikusan megpróbálja korrigálni ezt azzal, hogy a képről "elveszi" a kékeket, ezért láthatjuk az epret pirosnak, hiába van a képen csupa szürke szín.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve