A norvég író, Tom Egeland néhány napja közzétett hét olyan fotót a Facebookon, amely megváltoztatta a háborúk lefolyását. Köztük volt az a Pulitzer-díjas alkotás is, amelyen vietnami gyerekek menekülnek egy napalm elől, köztük a meztelen Khim Púc.

A Facebook törölte a képet arra hivatkozva, hogy a fotó sérti a közösségi oldal belső irányelveit, mert fedetlen nemi szervek láthatóak rajta, és ez feltehetőleg pornográf tartalomra utal. Ezek után Espen Egil Hansen, az Aftenposten főszerkesztője nyílt levelet írt Mark Zuckerberghez, amelyben felelőtlen cenzúrával vádolja a Facebookot, és aggódik amiatt, hogy a közösségi oldal algoritmusai révén korlátozhatja a véleményszabadságot.

Levelében kihangsúlyozza: a Facebook-cenzúrának nem automatizmusok szerint kellene működnie, hiszen ez rengeteg hibalehetőséget rejt magában. Főleg akkor lehetne megfontoltabb a cenzúra, amikor például egy elismert lapról van szó, amelynek a szerkesztői igenis különbséget tudnak tenni egy ikonikus háborús fotó, illetve egy pornográf tartalmú kép között – a Facebook algoritmusaival ellentétben. Végül a Facebook ezt a posztot is letiltotta a közösségi oldalról, majd az újságírót is, a fentebb említett okokra hivatkozva.

(forrás: The Guardian)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés