Mérhetően többet költünk, ha az étlapon alig észrevehetően más elrendezésben írják ki az árakat. És ezt pont a hungarian goulash illusztrálja.

Merő véletlen, de éppen „Hungarian goulash”-sal mutatta be egy brit kutató, Phil Barden, hogyan befolyásolja az információ elrendezése a költekezést. A marketingtanácsadó-kutató Dekódolva. Tudomány a vásárlásaink oka mögött címmel írt könyvet, azzal a – kívülállók számára idegesítő – céllal, hogy életre keltse a viselkedéstudományt az üzleti életben dolgozók számára.

A könyv a mindennapi értékesítés szolgálatába állítja a döntéshozatalhoz kapcsolódó évtizedes tanulmányok tanulságait. Az egyik kiemelt terület pedig az árak érzékelése.

A könyvből közzétett előzetesben egy árlistát (marketinges szakszóval „döntési felületet”) mutat, és elmondja, hogyan befolyásolhatja pozitívan a költekezést még egy lényegtelennek látszó változtatás is. És itt jön a gulyás, mint „apró, de észrevehető változás”, azaz a menüsor napi különlegességének kiemelése.

A Cornell Egyetem kutatói megvizsgálták, hogyan befolyásolja egy étterem forgalmát az árak megjelenítése. Háromféle verzió készült:

  • Számmal kiírva, eurójellel: 10,00 €
  • Számmal kiírva, eurójel nélkül: 10
  • Írásos formában: Tíz euró

Barden a posztjában egy illusztrációt is közölt:

Feltételezték, hogy az írásos változat lesz a legsikeresebb, mert ott a szavak használata nehezíti a számolást, pláne, ha több tételt kell összeadni. De nem így van.

A legtöbb eladást a sima szám generálja, eurójel nélkül.

A kutatók komplett menüsorral dolgoztak, és azt találták, hogy a másik két csoporthoz képest asztalonként öt euróval többet költöttek azok, akiknek az étlapján nem volt eurójel.

Meghökkentő a magyarázat: az árak aktiválják a fájdalom területét az agyban, és a fájdalom erősebb, ha látszik az „euró” felirat vagy az „€” jel, vélik a cornelliek.

Tehát ez az egyszerű döntés, ami nem került semmibe (sőt, kevesebb kréta fogy), mérhetően több bevételhez juttathat egy éttermet.

Barden egy carlsberges ismerőse megmutatta a könyvet a kollégáinak, akik szkeptikusan fogadták azt mint akadémiai tanulmányt, ami a való életben nem biztos, hogy működik. Végül saját tesztsorozatot végeztek Dániában, és ott hasonló eredmény jött ki: több mint kétszer annyi vevő választott nagyobb adagot, amikor a szám után nem jelent meg az árszimbólum, ami 11 százalékos forgalomnövekedésnek felelt meg.

Ez már jobban meggyőzte a munkatársait, és tettek is lépéseket, hogy megváltoztassák az árak feltüntetését.

(Fejléckép, illusztráció: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Marosvásárhely városházájának új arculatára Európa-szerte felfigyeltek

Az erdélyi dizájnerek több rangos nemzetközi díjat is besöpörtek.

Az utcaképet is javítja az új rendszámtábla

Megint 32 év után cseréltünk rendszámtáblát, ami dizájnszempontból jó húzás volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés