Valahol a világ végén, a civilizációtól teljesen elzárva bukkanhatunk rá erre a pofás kis kabinra
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Denali Nemzeti Park a világ egyik leggyönyörűbb vadrezervátuma, Alaszka szívében, és körülbelül akkora területen fekszik, mint a Dunántúl.

Itt található többek között Észak-Amerika legmagasabb hegye, a Denali, azon pedig ugye a 6168 méteres McKinley-csúcs. Ez így már nem is hangzik rosszul, ha mondjuk egy alaszkai kiruccanásra adnánk a fejünket, de ha totális elszigeteltségre vágysz, ahol ember tényleg még alig járt, akkor itt ez a kabin, távol az emberi civilizációtól, amelyben meg is húzhatod magad.

A lakhely egyébként olyannyira el van zárva a civilizációtól, hogy csak repülőgéppel lehet megközelíteni. De annak ellenére, hogy szinte a világ végén van, a szálláshely öt vendégszobával, impozáns nappalival, szaunával, valamint egy teljesen felszerelt konyhával várja a vendégeket. Végtelen magány és nyugalom, a Denali-hegység lábánál, mintegy 2 kilométerrel a tengerszint felett; a közeli Ruth-gleccser vagy az északi-fény megcsodálása pedig csakis emelni tudja a kikapcsolódás élményét. Jöhet?

S ha ennyivel nem érnéd be az alaszkai vadrezervátumból:

(via)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.