Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyot álmodó ezermester Arhangelszkben, aki nem elégelte meg azt, hogy gyönyörködhet világunk szebbnél szebb műveiben. Túl akarta nőni mindezt.
Történetünk hőse Nikolaj, teljes nevén Nikolaj Petrovics Sutyagin, aki fakitermelésből gazdagodott meg, pénzét pedig abba a házba ölte, amelyben közel tizenhat évig lakott, és amelyet lényegében végig épített is, mint egy jó házasságot.
Nikolaj eredetileg egy kétszintes faházat akart felhúzni családjának, erre is kapta meg az engedélyét az orosz hatóságoktól, de megrészegítette a kilátás, így az építkezést folytatta, és folytatta.
Az épület végül tizenhárom emeletes lett, és negyvennégy méter magas, tehát egy templomnak vagy egy toronynak is elment volna.
Persze Nikolaj baszott rá, hogy építési engedélye nem volt rá, őt kemény fából faragták, mint ahogy az otthonát is. A helyi törvények ugyanis előírják, hogy legfeljebb kétszintesek lehetnek a fából készült házak.
„Most már értem, hogy a pilóták miért repülnek a magasban. Egészen mostanáig nem láthattam a szépet magam körül. De amikor repülőre ültem, akkor is csak egy kisebb darabot fogtam fel mindebből, így viszont teljes valójában átélhetem, hiszen ez a kilátás innen leírhatatlan. Néha azt érzem, hogy szeretnék kirepülni magamból”
– nyilatkozta annak idején a mérnöki vénájú, költői lelkületű orosz mesterember. A ház egyébként nem maradt egyedül, hiszen társra talált egy ötszintes fürdőházban is, amely ugyanakkor úgy fest mellette, mintha egy kisebb fészer volna.
Az erősen instabil épületet lebontásra kötelezték, ő azonban megtagadta azt, így négy évre börtönbe zárták. Miután a börtönből kiszabadult, nem adta fel. Bár a házát az idő kicsit megette, a fürdőt rosszakarói is megrongálták, autóit pedig a közeli folyóba süllyesztették, elhatározta, hogy nem adja fel. Folytatni akarta az építkezést, aminek a szomszédok nagyon nem örültek – néhányukat szabályosan rettegésben tartotta éveken át. Bár akadt olyan is, akit nem viselt meg különösebben az eset, mégiscsak Oroszországról van szó.
„Amikor erősen fúj a szél, akkor mozog a ház, de hát mit tudj csinálni? Ez egy igen magas épület” – mondta röhögve az egyikük.
Végül is így is hozzá lehet optimistán állni a dologhoz, meg nagyjából egy üveg vodka el is feledteti az olyan csúnya gondolatokat, hogy a dülöngélő ház nem frankó dolog, főleg, ha negyven méter magas, és pont a szomszédban van. Végül a hatósági és jószomszédi akarat győzött: hiszen bár Nikolaj nem kapitulált, úgymond levágták a csatatéren, hiszen lebontották élete alkotását.
Ugyanakkor Nikolaj így is történelmet írt az épületével, továbbá valahol szerencséje is volt – szomszédaival együtt –, hiszen senkire sem borult rá, na meg nem gyulladt ki, s égett le miatta egy egész utca, tehát összességében jól jött(ek) ki az egészből.
És van valami tiszteletreméltóan elkeserítő is abban, hogy mennyire ragaszkodott az alkotásához, és hogy a rögeszméje miatt képes volt börtönbe menni. Sőt, miután szabadult, akkor sem ment bele önként a lebontásába – inkább lezárta a harmadik emelet feletti részt, s azt hazudta, hogy a többi csak dekoráció. Ez persze a hatóságokat meg hatotta meg. A ház eltűnt, de az őrült Nikolaj biztosan nem felejti el, milyen a tizenharmadik emeletről repülni.
Ez is érdekelhet: